hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

Meghalt Larry Roberts, az internet egyik alapító atyja

Nyolcvanegy éves korában meghalt Larry Roberts amerikai tudós, az internet egyik atyja, aki az 1960-as években vezette az amerikai Fejlett Kutatási Projektek (ARPA) Ügynökségét, amelynek feladata volt az ősinternet, az Arpanet létrehozása.

Roberts december 26-án halt meg szívrohamban, közölte családja. Ő volt az, aki számtalan mérnököt toborzott arra a feladatra, hogy megépítse a rendszer hardverjét és a működtető programot. Az Arpanet technológiája alapozta meg napjaink világhálójának működését.

Larry (Lawrence) Robertset tartják Bob Kahnnal, Vint Cerffel és Len Kleinrockkal az internet alapító atyjainak. Roberts szülei vegyészek voltak, de ő az elektronikát választotta, annak modern, előrenéző volta miatt.

"Valami újat akartam, nem öreg tudományt, mint a vegyészet", mondta egyszer egy interjúban. Robertsnek tulajdonítják az Arpanet szerkezetének és az útvonalválasztóknak a megtervezését.

Az Arpanet az egyetemek és a fontosabb intézmények központi számítógépei között teremtette meg a kapcsolatot. Az 1969 szeptemberében megszületett rendszert még telefonvonalak kötötték össze. A rendszert eredetileg csak az állományok átvitelére fejlesztették ki. A felhasználók azonban hamarosan többet, elektronikus levelezést akartak. 1983-ban alakult ki egyfajta internet, amelynek gerincét az Arpanet adta.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!