hirdetés
2019. november. 21., csütörtök - Olivér.
hirdetés

Megfelelően végzik-e a PCI-t?

Habár a perkután koronária intervenció (PCI) széleskörűen elterjedt beavatkozás, eddig ismeretlen volt, hogy a beavatkozások hány százaléka felel meg a szakemberek között érvényben lévő konszenzusnak.

hirdetés

A Journal of the American Medical Association (JAMA) egyik legutóbbi számában megjelent tanulmány szerzői, Paul Chan, Manesh Patel, Lloyd Klein és munkatársai 1091 amerikai kórház adatait dolgozták fel az Amerikai Kardiológiai Kollégium (American College of Cardiology) Nemzeti Kardiovaszkuláris Nyilvántartása alapján. Az adatok a 2009. július 1. és 2010. szeptember 30. közötti időszakból származnak.

A szerzők a szakemberek között érvényben lévő konszenzus alapján, csak részben evidenciákon alapuló kritériumokat figyelembe véve a végrehajtott beavatkozásokat 3 csoportra osztották, megfelelő, nem megfelelő és bizonytalan beavatkozásokra, illetve aszerint is csoportosították azokat, hogy az indikációjuk akut (ST-elevációval járó miokardiális infarktus, ST-elevációval nem járó miokardiális infarktus, nagy kockázatú instabil angina) vagy nem-akut volt.

A vizsgálat során összesen 500.154 beavatkozást tekintettek át, amelyek közül 355.417 volt akut indikációjú.

Az akut indikációjú esetek 98,6 százalékát ítélték megfelelőnek, 0,3 százalékát bizonytalannak és 1,1 százalékát nem megfelelőnek.

A nem akut indikációjú beavatkozások 50,4 százaléka bizonyult megfelelőnek, 38 százaléka bizonytalannak és 11,6 százaléka nem megfelelőnek.

Az akut beavatkozások esetén a nem megfelelő eljárások aránya a kórházakban nagyjából azonos volt, míg a nem akut indikációjú beavatkozások esetén a különböző kórházak igen eltérő arányban végezték megfelelően, illetve nem megfelelően az eljárást.

Mint a Journal of the American College of Cardiology szakértője, Hitinder S. Gurm a vizsgálatot bemutató írásában (Summaries of Key Journal Articles) megjegyzi, az adott kritériumokat használva elképzelhetetlen, hogy bármelyik orvos vagy intézmény 100 százalékban csak megfelelő beavatkozásokat végezzen. A kritériumok legjobb felhasználása az lehet, ha megvizsgáljuk azoknak az intézeteknek a gyakorlatát, amelyek eredménye bármelyik irányban szignifikánsan eltér az átlagtól.

Dr. Kazai Anita
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline, Journal of the American Medical Association)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Ajánlott cikkeink

hirdetés