hirdetés
hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Még mindig sok az üres praxis

Csupán három megyében sikerült tavaly óta csökkenteni a betöltetlen praxisok számát – írja összeállításában a Magyar Hírlap.

Közzétette honlapján a tartósan betöltetlen háziorvosi körzetek listáját a legfrissebb, március 1-jei állás alapján az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Alapellátási és Ellátásszervezési Főosztálya (OALI). A Magyar Hírlap összegzéséből kiderül, hogy tavaly óta több mint harminccal nőtt az üresen álló körzetek száma. Tavaly Borsod-Abaúj-Zemplén megye állt az élen harmincöt betöltetlen praxissal, listavezető helyét pedig megtartotta, olyannyira, hogy betöltetlen körzeteinek számát negyvennégyre emelte. A második helyre Békés megye került, ahol huszonhat körzet üres a tavalyi huszonháromhoz képest. A harmadik legmagasabb számot Jász-Nagykun-Szolnok megyében regisztrálták, ahol tavaly óta eggyel több lett a betöltetlen praxisok száma.

Az összes megyét tekintve három esetben csökkent az üres körzetek száma, Hajdú-Bihar megyében tizenkettőről tizenegyre, Komárom-Esztergom megyében nyolcról hatra, Zala megyében pedig kilencről nyolcra.

A legtöbb betöltetlen praxis egy év alatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében képződött, itt már kilenccel több körzetnek „nincs gazdája”, de Fejér és Pest megyében is látványos a növekedés 2016-hoz képest: előbbi öttel, utóbbi héttel gyarapította üresen álló ellátási területeinek számát.

A legrégebb óta, tizenhárom éve állnak üresen vegyes körzetek a Baranya megyei Ibafán és Nemeskén, a Bács-Kiskun megyei Bácsszőlősön, a Békés megyei Magyardombegyházán, a borsodi Felsőgagy, Györgytarló, Putnok, Abaújkér, Felsőtelekes, Taktakenéz, Cserépváralja és Hernádvécse településeken, illetve Csongrád-, Hajdú-Bihar-, Nógrád-, Jász-Nagykun-Szolnok- és Zala megyében.

(forrás: Magyar Hírlap)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés