2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Még két hónapig ajánlhatja kedvenc háziorvosát

Eddig mintegy 100 ajánlás érkezett az Emmi Egészségügyért Felelős Államtitkárságának égisze alatt meghirdetett, ”A nemzet háziorvosa" pályázatra.

A hazai és határon túli háziorvosok és nővérek presztízsét, megbecsülését erősító pályázatban a páciensek ajánlhatják orvosaikat. Idén is csakúgy, mint tavaly: a hazai háziorvosok mellett a felvidéki, az ukrajnai, az erdélyi, és a vajdasági magyar orvosok is bekerülhetnek a díjazottak közé, tehát a határon túli történetekre is számítanak!

A páciensek azt háziorvost szeretik, abban bíznak, aki ha kell az éjszaka közepén is bármikor felkel, megadja betegeinek a mobiltelefonszámát, jellemzi a szociális érzékenység, („Tavaly karácsonykor a váróban kifüggesztett egy dobozt, amelybe ajánlásokat, javaslatokat várt a körzetében élő szegény sorsú, hátrányos helyzetű emberekről, akik szégyenérzetük miatt nem jelentkeznének segélyért”), remek diagnoszta (a külföldön kardiológia megbetegedésként diagnosztizált tünetekről megállapítja, hogy valójában diabétesz okozza, folyamatosan képezi magát, rendszeresen jár konferenciákra, továbbképzésekre, szűréseket szervez településén, laboratóriumot működtet, így a helyi lakosoknak nem kell elutazni egy vérvételért a 30 km-re lévő városba), rendelője műszerezettsége kiváló.

És persze vannak életmentő történetek is. A nyolcvanon túli házaspár esetében az épp kórházban lévő feleség kérésére a budapesti háziorvos felkereste otthonában férjét, aki éppen akkor kapott agyvérzést. A bácsi ma már jól van. Vagy: a baracsi háziorvos rákos betegének oxigénpalackja kiürült, a doktornő azonnal kocsiba ült, elment Alsónémedibe, a palack elosztóba, és napi bérleti díj ellenében a saját költségére vitte a palackot betegének.

A szervezők szeptember 14-ig várják a további történeteket.

További részletek: http://www.evpraxisa.hu/ 

 

hirdetés

Könyveink