hirdetés
hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Mától tiltakoznak a fogorvosok

Várhatóan az ország délnyugati sarkában lesz a leglátványosabb a fogorvosok hétfőn kezdődő tiltakozó akciója, prognosztizálja a Népszava.

Csaknem 2800 közfinanszírozott praxisból 700-ban vállalták, hogy három napon át csak a sürgős beavatkozásokat végzik el a tb-támogatott rendeléseken. Minden egyéb fogászati problémákkal a magánrendelőkben kérhet ellátást – emlékeztet a Népszava.

Az orvosok ezzel demonstrációval tiltakoznak az ellen, hogy évek óta sokkal kevesebb pénzt kapnak a betegellátásra, mint amennyiből praxisaik még működtethetők. Az ő ellátmányuk töredéke annak mint amennyit az alapellátás másik nagy csoportjára, a háziorvosokra fordít az állam. A legtöbb fogorvos Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Somogy, Zala, megyében csatlakozott az akcióhoz. Budapesten a Csengery, a Visegrádi, a Hercegprímás utcai, a Hősök terei szakrendelők is csak a sürgősségi esetek ellátását vállalták. Pest megye 240 szolgáltatójából 70-100-ban korlátozzák a betegfogadást.

Az orvosok előre tájékoztatták a betegeiket, például ezekre a napokra már nem is jegyeztek elő tb-finanszírozott kezelést senkinek. Az akció szervezője, Nagy Ákos keszthelyi fogorvos azt mondta: most az egészségügyi kormányzat évente, átlagosan 2800 forintot hajlandó költeni egy polgár ellátására. Ebből az összegből kellene biztosítani valamennyi közfinanszírozott rendelőben a térítésmentes fogtömést, gyökérkezelést, fogkő eltávolítást, rákszűrést, a várandós nők gondozását, a nyugdíjasok kedvezményes fogpótlását. Nagy Ákos a helyzet abszurditására utalva példaként említette, hogy egy fogtömésért a magánrendelőben 10-15 ezer forintot is elkérnek, míg ő az egészségbiztosítótól a lyuk nagyságától függően 1800-2200 forintot kap, miközben ugyanazt az anyagot használják, mint a magánrendelések és ugyanannyiért is vásárol a nagykereskedőktől.

Ahhoz, hogy a közfinanszírozott praxisok valahogy fönn tudjanak maradni, havonta csak annyi kezelést végeznek el, amennyire futja. Ennek az a következménye, hogy egy tömésre is több hetet kell várniuk az embereknek.

(forrás: Népszava)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés