hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Másfél éven belül felépül az első szakápolási centrum

Kelet-Magyar­országon hozzák létre az első szakápolási centrumot – jelentette ki a Magyar Időknek adott interjúban Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.

– Idősotthonban 57 ezer ember él, és az utóbbi évek tapasztalata szerint „egyre intenzívebb” ápolási-gondozási szükséglettel érkeznek az intézményekbe a lakók. Ezért a kormány úgy döntött, hogy egy új bentlakásos intézménytípust hoz létre, úgynevezett szakápolási központot. Hol épül meg ez az otthon?

– Valóban egyre nehezebb állapotú, egyre intenzívebb gondozást és ápolást igénylő idősek jelennek meg a rendszerben. Nyilvánvalóvá vált, hogy a korábban homogén, azaz egységes ellátás tovább nem tartható fenn. Úgy gondoltuk, a házi segítségnyújtást és a bentlakásos rendszert is differen­ciálni szükséges az idősek szükségletei szerint. A házi segítségnyújtás vonatkozásában ez megtörtént két évvel ezelőtt. Az egységes homogén szolgáltatás kettévált: segítésre és gondozásra.

A segítésbe tartozik a hó eltakarítása, a bevásárlás, a tüzelő aprítása, de a szakképzettséget igénylő gondozási feladatot – gyógyszerezést, sebkötözést – a gondozáshoz soroltuk, és 50 százalékkal emeltük a gondozás állami támogatását. Ugyanezt végig kell tekinteni a bentlakásos rendszerben is. Az ma még homogén, ugyanaz a finanszírozás a nem súlyos, illet­ve a 24 órás felügyeletet és intenzív szakápolást igénylő személy esetében is.

Ezért is döntött úgy a kormány, hogy az idősotthoni rendszert az idősek ápolási és gondozási szükségletei alapján differenciálja: a gondozást előtérbe állító idősotthonok mellett elindulnak a szakápolási centrumok, amelyekben a gondozásról a szakápolásra helyeződik át a hangsúly. Az első ilyen otthon épí­tési helyszínének keresése, kiválasztása már elkezdődött. Mindenképpen Kelet-Magyarországon lesz, és kétmil­liárd forintot fordít rá a kormány. Másfél éven belül fel kell épülnie. Az üzemeltetés tapasztalatai alapján 2019-től fog a szakápolás rendszerszinten is megerősödni.

A teljes interjú

(forrás: Magyar Idők)
hirdetés

Könyveink