Márquez: Bánatos kurváim emlékezete

Öregkori bűnök

Amikor Rossini sikerei csúcsán, 1830-ban visszavonult az operaszínpadról, sokáig semmit sem írt, aztán 1857 körül belefogott egy apró, vicces című zongoradarabokat tartalmazó sorozatba, a haláláig komponált ciklus a Péchés de Vieillesse („Öregkori bűnök”) címet kapta. Talán García Márquez új regénye is afféle öregkori bűn, hiszen a kolumbiai Nobel-díjas 1927-ben született, azaz hamarosan eléri a nyolcvanat. És öregkori bűnökről szól, felejthetetlen zengéssel.
Augusztus 29-én, vagyis a névtelen elbeszélő kilencvenedik születésnapja estéjén indul a karcsú, alig százlapos kötet, mely kis terjedelméhez képes roppant időt fog át, a főhős kilencvenegyedik születésnapja estéjén zárja emlékezését. Ebben az egyetlen esztendőben azonban élete, ez a meglehetősen eseménytelen és sivár lét kifordul medréből, a házasságot, gyermeknemzést elutasító, a nőktől eddig érzelmi-szellemi egyesülésre nem számító, legfeljebb maró gyönyört váró és adó férfi, zenekritikus és tárcaíró váratlanul szerelmes lesz. Ám szerelme – eleinte számára is felfoghatatlan módon – szűzi marad, a szó orvosi értelmében beteljesületlen egyesülés ez, ám éppen ez a látszólagos kudarc válik élete addigi legnagyobb diadalává.