hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Marad a kollektív szerződés

A MOMSZ még január­ban nyújtott be keresetet, mert az OMSZ nem vonta be őket a kollektív szerződés egyeztetésébe, írja a Magyar Idők.

Szeptember 22-re halasztotta az érdemi tárgyalást a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság abban a perben, amelyet a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (MOMSZ) indított az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) ellen, a kollektív szerződés megsemmisítését kérve. A dokumentumot az OMSZ vezetése a Mentődolgozók Önálló Szakszervezetével (MÖSZ) írta alá decemberben, a korábban megkötött kollektív szerződések módosításaként és egységes szerkezetbe foglalásaként. A mentőszolgálat érvelése szerint tehát nem született új kollektív szerződés, ezért sem indultak új egyeztető tárgyalások új érdekvédelmi szervezet(ek) bevonásával. A bíróság most felszólította az érintetteket, hogy augusztus végéig dokumentumokkal bizonyítsák állításukat.

A Magyar Idők úgy tudja, a MOMSZ továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy új kollektív szerződést kell tető alá hozni, és az egyeztetésbe őket is be kell vonni.

(forrás: Magyar Idők)
hirdetés

Könyveink