hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Már látszik, hogyan szűkítik a kórházi ellátást

A kapacitások és a finanszírozása után a veszprémi Csolnoky kórháznak sincs lehetősége annyi közfinanszírozott munkát végezni, amennyi az új rendszerben rá hárul – írj a Magyar Hírlap.

A lap számbavéve a Veszprém megyei változásokat emlékeztet arra, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a közelmúltban közzétette az egyes kórházak úgynevezett teljesítményvolumenjét, vagyis azt a gyógyítási mennyiséget, amennyiért közfinanszírozás jár. Tapolca egykori volumenjét azonban nem teljes mértékben osztották szét az onnan feladatot átvevő intézmények között. Rácz Jenő, a Csolnoky kórház vezetője egyfelől egyetért azzal az egészségszervezési filozófiával, hogy a közfinanszírozott gyógyításokat az úgynevezett nappali ellátási formák felé kell elmozdítani, ám szerinte szükség lett volna a kapacitások bővítésére is, hiszen a betegek száma nem csökken.

Borsodban a kiskórházak feladatainak örökösei ugyancsak nem kapták meg a korábbi finanszírozás egészét. Csiba Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház főigazgatója szerint a másutt megszűnő ellátásokat a korábbinál tízszázaléknyi szűkítés mellett kell folytatniolvasható a magyarhirlap.hu-n.

hirdetés

Könyveink