hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Májustól felállhat az új ETT

Formájában és tartalmában is jelentős megújulás vár a miniszter tanácsadó szervezeteként ismert Egészségügyi Tudományos Tanácsra (ETT) – írtuk februárban, most megjelent erről a rendelet is.

A jelenlegi ETT kinevezése 2014. április 30-ig érvényes, s az 28/2014. (IV. 10.) EMMI rendelet megjelenésével már nincs akadálya annak, hogy Balog Zoltán miniszter május elsejére – három évre - kinevezze az új testület tagjait.

Az ETT továbbra is a miniszter tanácsadó szervezete; ahogy a rendelet: az ETT „…állást foglal az orvostudományi, szakmai-etikai kérdésekben, koordinálja a miniszter által vezetett minisztérium felelősségi körébe tartozó kutatásokat, javaslatot tesz a kutatási prioritásokra, kezdeményezi és elősegíti a nemzetközi és a hazai kutatások eredményeinek a hazai betegellátás gyakorlatába való átültetését. A nemzetközi etikai és tudományos minőségi követelményrendszerek szerint javaslatot tesz az emberen végzett klinikai vizsgálatok és orvostudományi kutatások szervezési kérdéseiben, szakmai-etikai véleményt alkot a tudományosan megalapozottnak minősített kutatásokról, koordinálja és elősegíti az emberen végzett orvostudományi kutatásokról szóló miniszteri rendelet szerinti Regionális Kutatásetikai Bizottságok egységes működését”.

Az új rendelet – első olvasatranem hoz nagy változások, hiszen elsősorban eljárásjogi kérdéseket rendez, mondta lapunknak még a tervezetről prof. dr. Mandl József, az ETT titkára, de felhívta a figyelmet: bár 2009 óta az ETT titkársága már nem a minisztérium főosztályaként működik, most ezt is szentesíti a jogszabály.

(A rendelet letölthető a Magyar Közlönnyel.)

(forrás: Magyar Közlöny)

cimkék

ETT
hirdetés

Könyveink