hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Május végére lecsenghet a pandémia harmadik hulláma

A 16-18 évesek több mint 50 százaléka regisztrált a koronavírus-elleni vakcinára, az oltások beadása jelenleg is tart, mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője vasárnap a közmédiának.

Galgóczi Ágnes fontosnak nevezte, hogy az oltásra érkezőknél legyen ott a szülői beleegyező nyilatkozat.

Elmondta, minden korcsoport folyamatosan regisztrálhat az oltásra, ezt követően pedig állandó jelleggel lehet időpontot foglalni az oltópontokra a Sinopharm-, az AstraZeneca-, a Pfizer- és a Szputnyik vakcinákra. Hangsúlyozta, a Szputnyik vakcinából az utolsó szállítmány érkezett meg a kórházakba, így aki ezt az oltóanyagot szeretné, most még kérheti.

Az előbbieken túl a háziorvosok Moderna- és Janssen-vakcinákkal oltanak, utóbbi oltóanyag előnye, hogy elég belőle egy dózis, vagyis már az első oltás után védettséget ad a megfelelő idő elteltével.

Galgóczi emlékeztetett, már több mint 5 millióan regisztráltak védőoltásra és 4,6 millióan kapták meg legalább az első vakcinát. A járványügyi osztályvezető kiemelte ugyanakkor, hogy a járványügyi adatok folyamatos javulása ellenére sem szabad megfeledkezni a védőintézkedések betartásáról, és folytatni kell az oltások beadását is.

Ismételten arra kért mindenkit, regisztráljon az oltásra, továbbá figyelmeztetett arra is, hogy a második részoltás is nagyon fontos a hosszabb ideig tartó, teljesebb védelem eléréséért. Egy esetleges negyedik járványhullám elkerüléséért az a legfontosabb, hogy a lehető legtöbben kapjanak védőoltást.

Muhari Géza belgyógyász főorvos beolt egy fiatalt a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty-vakcina első adagjával a pásztói Margit Kórházban kialakított oltóponton 2021. május 16-án (MTI/Komka Péter)
Muhari Géza belgyógyász főorvos beolt egy fiatalt a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty-vakcina első adagjával a pásztói Margit Kórházban kialakított oltóponton 2021. május 16-án (MTI/Komka Péter)

Javulnak a járványügyi mutatók, a legutóbbi adatok alapján csökkent a szennyvízben a vírus örökítőanyagának mennyisége, ez is azt jelzi, hogy május végére lecsenghet a pandémia harmadik hulláma, mondta Rusvai Miklós virológus az M1 aktuális csatornán vasárnap.

A szakember hangsúlyozta: a beoltott emberek szervezetében a vírus töredékmennyiségben szaporodik, ezért kevésbé fertőznek. Hozzátette: az oltottaknál a vírus legfeljebb a felső légutakban, az orrüregben-garatban tud megtelepedni, ahonnan kis mennyiségben ürül. Ezzel szemben a nem oltottak szervezetében az egész szervezet válik "vírusgyárrá", a test sejtjeinek rendkívül nagy részében tud elszaporodni és tömegesen ürül. Az oltottak esetében a környezet vírusterhelése erőteljesen csökken, ezzel a vírus átadásának lehetősége minimalizálódik. Legfeljebb enyhe tünetek alakulhatnak ki náluk, nem kerülnek lélegeztetőgépre, és nem halnak meg.

Kitért arra is, hogy a különböző oltóanyagok kombinálására szükség lehet, mivel nem minden országban áll rendelkezésre ugyanaz az oltóanyag, illetve lehetséges, hogy a jövőben az újfajta mutánsok ellen kombinálják a vakcinákat. Az is előfordulhat, hogy valaki az egyik típusú vakcinára allergiás, ezért nála mással kell folytatni az oltást, mondta.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink