hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

 

„Magyarországon szeretnék dolgozni”

Takáts Zoltán, a sebészet forradalmasítására is alkalmasnak látszó intelligens szike ötletgazdája Londonban él, de haza szeretne jönni – írja interjúját bevezetve a Heti Válasz.

- A napokban Londonban mutatták be a találmányát, ám a tudósításokból úgy tűnt, mintha nem ön,hanem James Kinross, a brit kollégáját lenne a főszereplő. Hogy élte ezt meg?

- Az eszközt én mutattam be a sajtótájékoztatón, ám abban igaza van, hogy a brit sajtó - bár 80 százalékban én beszéltem - inkább James Kingross kollégám szavait hozta le, aki a sebészi perspektívát rajzolta fel. Korrektek voltak, mert mindenütt én szerepeltem feltalálóként. Jamessel két éve dolgozunk együtt, jó barátok vagyunk, nem vagyok csalódott. Talán magyar akcentusom miatt hitelesebbnek érezhették az ő szavait.

- Sokan úgy kommentálták itthon a londoni bemutatót, hogy megint egy találmány, amit elveszített az ország.

- A cikk szerzőinek fele magyar, az óbudai székhelyű cégünknél dolgoznak vagy a debreceni egyetem sebészei, patológusai. A közleményben pedig első helyen Balog Júlia kolléganőm szerepel. A technológiai jogok száz százalékig magyar tulajdonban vannak, otthon jegyeztettük be a céget, oda adózunk. Magyarország nem veszített el engem. Az más kérdés, hogy a tudományos karrierem ellehetetlenült otthon, sajnos nem jutottam megfelelő forrásokhoz. Például kétszer is pályáztam az MTA Lendület programjára, de nem nyertem.

- Pedig forradalmi az ötlete, hogy egyesítsék egy sebészeti és egy diagnosztikai eszköz funkcióit. Az intelligens szike mindössze három másodperc alatt képes diagnózist adni, míg a jelenleg alkalmazott fagyasztásos módszerben a betegek a műtőasztalon fekszenek altatásban, míg egy patológus megvizsgálja a fagyasztott szövetmintát.

- Igen, az orvos ma háromszor is meggondolja, küld-e fagyasztott metszetet, hiszen 30-40 percet is vár az eredményre. S ha újabb kérdése vetődik fel, szinte kivitelezhetetlen még egy mintát küldenie. A mi módszerünkkel a sebész annyi kérdést tehet fel, amennyit akar, és választ is kap - azonnal. Reménykedünk, hogy ez teljesen átalakítja majd a műtéti gyakorlatot – olvasható a hetivalasz.hu interjújában.

(forrás: Heti Válasz)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink