2024. április. 16., kedd - Csongor.

Magyarországon ismétlődik az, ami Angliában történt

Előrelátható volt a járvány dinamikájának növekedése, hiszen Magyarországon is ismétlődik az, ami Angliában történt – mondta az emberi erőforrások minisztere az Életközelben legújabb adásában.

A miniszter a beszélgetés során kitért a brit vírusmutánsra, a hazai vakcinációs helyzetre, de szólt a nemzeti rákellenes programról és a postcovid szakmai protokolljáról.

Angliában a brit mutáns részaránya a fertőzöttek között 0,07 százalék volt 2020 negyvenkettedik hetében. A negyvenhatodik héten meghaladta az 50 százalékot és 2021. január elején már 92 százalék volt – mondta a miniszter. Hozzátette: Magyarországon ugyanez a felfutás történik. A brit mutáns terjedési sebessége majdnem kétszerese az eredeti vírustörzsének, emellett rendkívül veszélyes amiatt is, hogy az egyre fiatalabb korosztályokat ér el, és a betegség lefolyása lényegesen súlyosabb – mutatott rá.

A tárcavezető ugyanakkor hangsúlyozta: van egy fontos változás a járvány első két hullámához képest, mégpedig a tömeges vakcináció. Amikor az átoltottak részaránya meghaladja a kívánatos értéket, akkor számíthatunk arra, hogy a járvány lecsengőben lesz- közölte. A Magyarországon használt 5 féle vakcinával kapcsolatban úgy fogalmazott: minden olyan vakcina, amelyet a magyar hatóságok engedélyeznek hatásos. Hangsúlyozta: Magyarország törekszik arra, hogy a világ legkülönbözőbb részeiről, így Kínából és Oroszországból szerezze be a vakcinákat. A késedelmesen és kisebb mennyiségben szállított európai és amerikai vakcinákat így lehetett pótolni, sőt megnövelni az átoltottság mértékét.

Forrás: Emmi Facebook
Forrás: Emmi Facebook


A folyamatosan romló európai járványügyi adatokat érintő kérdésre úgy válaszolt: Magyarországon az átoltottság mértéke majdnem a duplája, mint az európai átlag,   Amikor a népességnek a nagyobbik része már immunitással rendelkezik, akkor a körülöttünk lévő járvány, hacsak nem újabb mutációról van szó, megfékezhető – tette hozzá a tárcavezető, majd megköszönte az egészségügyi dolgozóknak, a pedagógusoknak és szülőknek a példamutató helytállásukat.

A postcovid szindróma szakmai kezelését érintő kérdésre úgy válaszolt: a betegség természetéből adódóan a teljes gyógyuláshoz további kezelésekre van szükség, mert a fertőzésből kigyógyultak esetében számos szövődmény például fejfájás, mozgászavarok vagy éppen légzési nehézségek állhatnak fent. Elkészült ez a szakmai anyaggyűjtemény, irányelvgyűjtemény. A mi feladatunk az, hogy e mögé megadott ritmusban, a megadott feltételeket kialakítsuk.

A beszélgetés végén kitért a Nemzeti Rákellenes Programra, amely a járvány ideje alatt sem állt meg, mint ahogy a szűrések, a diagnosztika, a terápia vagy a rehabilitáció sem. Ezt fent is akarjuk tartani, tudniillik amennyiben elmarad a diagnosztika, csúszik a terápia vagy mindkettő az a beteg életesélyeit csökkenti.

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés