2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.
hirdetés

Magyar-eritreai együttműködés az egészségügyben

Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere kedden, Budapesten találkozott Osman Saleh Mohammed eritreai külügyminiszterrel. A két miniszter megbeszélésének középpontjában a magyar és az eritreai kormány közötti egészségügyi és oktatási együttműködés állt.

A miniszterek kölcsönösen megállapították, hogy nagy lehetőségeket látnak a két ország közötti egészségügyi kapcsolatok megerősítésében, különös tekintettel a daganatos betegségek kutatása, szűrése és gyógyítása terén. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kész a megfelelő szaktudással támogatni az eritreai nemzeti rákellenes program kidolgozását, továbbá részt venni az országban tervezett onkológiai diagnosztikai központ megvalósításában.

Fotó: Bartos Gyula
Fotó: Bartos Gyula

Az oktatási kapcsolatok terén a két miniszter üdvözölte, hogy az elmúlt években aláírt kormány- és tárcaközi megállapodások eredményeképp a magyarországi képzésekre ösztöndíjat kínáló Stipendium Hungaricum programban immár eritreai hallgatók is részt vehetnek. A miniszterek egyetértettek abban, hogy mind az egészségügy, mind az oktatás terén történő együttműködés további lehetőségeket nyújt a két ország részére.

Osman Saleh Mohammed Szíjjártó Péter külügyminiszter meghívására érkezett Budapestre. A találkozó a 2014 óta tartó magyar-eritreai kapcsolatok fellendülésének jele, hiszen Osman Saleh Mohammed személyében először látogatott az afrikai ország külügyminisztere Magyarországra.

(forrás: Kormány.hu/EMMI)
hirdetés

Könyveink