2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

Magunkat mérgezzük

Az emberi károsanyag-kibocsátás – az ipari tevékenység, a közlekedés, a fűtés – fontos tényező a légszennyezettség tekintetében – mondta a Pulmonológiai Klinika igazgatóhelyettese az M1 aktuális csatornán.

Müller Veronikát azzal kapcsolatban kérdezték, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán megjelent tanulmánya szerint világszerte évente hétmillióan halnak meg a légszennyezettség miatt. A szakember azt mondta: azért is jó, hogy megjelent ez a tanulmány, mert ebben a témában társadalmi felelősségvállalásra van szükség. Ha van rá mód, érdemes a közlekedésben olyan eszközöket kell választani, amelyeknek kisebb a károsanyag-kibocsátásuk, és fontos a megfelelő tüzelőanyag megválasztása is – tette hozzá.

Müller Veronika felhívta a figyelmet arra, hogy a légszennyezettség leginkább a fejlődő országokban jelent problémát, kiemelten Indiában és Kínában. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy bár a Kárpát-medence sokszor védő hatású, néha meg tud ragadni itt a szennyezett levegő, ami hozzájárulhat az egészségkárosodáshoz. A légszennyezettség sok betegség, például tüdő-, szív- vagy agyi betegségek kialakulásához is hozzájárulhat.

Egy ember naponta nagyjából 10 ezer liter levegőt lélegez be, sportolás során még ennél is többet. Ezért is fontos, hogy a sportolók olyan helyet válasszanak, ahol jó a levegő minősége – tette hozzá.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink