hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Autistáknál is létezik segítség az orvosi vizsgálathoz

Kővári Edittel, az Autisták Országos Szövetségének (AOSZ) elnökével közöl interjút az MNO; egyebek mellett a diganózis, illetve az orvosi vizsgálatok nehézségeiről beszélgetnek.

A szerző az autizmus felismerésével kapcsolatos tapasztalatairól is kérdezte a szövetség elnökét, innen idézünk:

„– Két fiam közül a 11 éves kisebbik autista kisgyermek, de ezt nagyon nehezen diagnosztizálták nála. Tulajdonképpen a születését követő öt évben úgy éltünk, hogy nem tudtuk, pontosan mi a baja, csak az volt egyértelmű, hogy a fejlődésének a folyamata különbözik az egészséges gyerekekétől. Elsőként egy gyógypedagógussal kezdtünk el gyanakodni, hogy esetleg autizmusról lehet szó, végül céltudatosan egy, az autizmus felismerésében nagy tapasztalattal rendelkező gyermekpszichiátert kerestünk fel, aki diagnosztizálta a gyermekem fogyatékosságát. Hosszadalmas nyomozó munka árán tudtam meg, hogyan segíthetem a leginkább a gyermekem mindennapi nehézségeit, fejlődését. Nehezek voltak a mindennapok, az a tapasztalatom, hogy sem a társadalom, sem a szolgáltató-, ellátórendszer nincs felkészülve arra, milyen igényei és szükségletei lehetnek egy autista embernek. Ahogy egyre többet kutattam a témában, rájöttem, hogy milyen sokan is vannak hozzánk hasonló helyzetben városunkban, de országszerte is. Így, ha összefogunk, sokkal hatékonyabban tudjuk megjeleníteni az életünket befolyásoló problémákat és szükségleteket, igényeket. Sok autistánál például a speciális vizuális segítségek használatával viszonylag zökkenőmentesen megoldható egy orvosi vizsgálat, mert a gyermeknek jelezni tudjuk, hogy hová megyünk, ki, mivel és mit fog csinálni, hogy az fog-e fájni, meddig fog tartani. Így fel tud rá készülni az autista kisgyermek” – olvasható az mno.hu-n.

(forrás: MNO)

cimkék

hirdetés

Könyveink