hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Lelet csak meghatalmazással adható ki másnak

A kórházi, laboratóriumi leletek kiadására is kiterjed a május 25-étől kikényszeríthető uniós adatvédelmi rendelkezés, a GDPR, figyelmeztet a BEOL.

Az új rendelet érvénybelépése előtt a páciensek leleteit átvehette egyik közeli hozzátartozója, például szülője, gyereke vagy házastársa is. Május óta azonban ezt csak akkor tehetik meg, ha ugyanolyan hivatalos meghatalmazással érkeznek, ami például a postán szükséges, ha rokonunknak küldött levelet vagy csomagot szeretnénk átvenni. Annak ellenére, hogy a szabályt hosszan tartó előkészületek előzték meg, mégis váratlanul érte az emberek többségét az új rendszer.

Sokan csak a leletkiadó ablak előtti hosszú sort végigállva értesültek az új követelményekről, ami nemcsak új sorban állást, hanem esetenként akár többnapos csúszást is jelenthet a leletek kézhezvételénél. Pedig azok tartalmáról a legtöbb esetben szükséges lenne minél hamarabb tájékozódnia a betegnek, mert az egészségi állapotának javulási idejét befolyásolhatja.

Az Európai Unió új adatvédelmi rendelete, a GDPR ugyan már 2016-ban érvénybe lépett, de arra két év felkészülési időt írtak elő, így csak 2018. május 25-től kell azt teljeskörűen alkalmaznia minden tagállamnak, köztük Magyarországnak is. Ez a rendelkezéscsomag abban tér el a jelenleg hazánkban hatályos jogszabályoktól, hogy a dokumentáltságra, az ellenőrizhetőségre és egyben az elszámoltathatóságra helyezi a hangsúlyt, emlékeztet a lap.

(forrás: BEOL)
hirdetés

Könyveink