hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Lehetővé tennék az egészségügyi vészhelyzet kihirdetését

Ónodi-Szűcs Zoltán mutatta be a parlamentnek az ágazatot érintő legújabb salátatörvényt.

Kapcsolódó cikkek

A kabinet képviselője elmondta, a módosítással lehetővé válik egészségügyi veszélyhelyzet kihirdetése azokra az esetekre, amikor az állami szervek fokozottabb intézkedésére van szükség, ugyanakkor a különleges jogrend bevezetése még nem indokolt, illetve nem lehetséges.

Emellett a drogfogyasztással szembeni eredményesebb fellépés érdekében új szerekkel egészülhet ki a pszichoaktív anyagok jegyzéke, továbbá szigorodhat a dohányzást imitáló elektronikus eszközök forgalomba hozatala és népszerűsítése – fejtette ki az államtitkár.

A kormánypárti padsorokból a fideszes Bene Ildikó és a KDNP-s Szászfalvi László érvelt a módosítás elfogadása mellett, egyaránt azt hangsúlyozva, hogy a változtatások javítják az egészségügyi ellátórendszer hatékonyságát.
A szocialista Bangóné Borbély Ildikó ezzel szemben azt mondta, nem támogatják a módosítást. Úgy fogalmazott: a kormány akár már most is kihirdethetné az egészségügyi veszélyhelyzetet, mivel az ágazat rendkívül mély válságban van. A szocialista politikus emellett felszólította a kabinetet, hogy segítse jobban a meddőség elleni fellépést.

A jobbikos Lukács László szintén azt közölte, hogy pártja nem tartja elfogadhatónak a kabinet javaslatát. Kifogásaikra példaként említette, hogy az egészségügyi veszélyhelyzet elrendelését túlságosan "gumiszabályokhoz" kötöttnek tartják, hiszen a javaslat szövege alapján az még akkor is kihirdethető, amikor katasztrófahelyzet sem áll fenn. Frakciótársa, Z. Kárpát Dániel az "irányított reprodukciós folyamatok" fokozottabb támogatását sürgette a születésszám növekedése érdekében.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink