hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Lázár szerint akár januárra is csúszhatnak a bértárgyalások

Ha decemberben nem hoznak eredményt az egyeztetések, januárban folytatódhatnak a tárgyalások az egészségügyi béremelésről.

A kormány szerdai ülésén – a stratégiai és gazdasági kabinet üléséről átemelve – tárgyalt az egészségügyi béremelésről, és megbízta Balog Zoltán erőforrás minisztert, hogy tekintse át az egészségügyben 2018-ban tervezett ágazati bérfejlesztéseket. Ennek tükrében kell döntenie a kabinetnek a szakszervezetek követeléseiről – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a 105. Kormányinfón. Hozzátette azt is, a tárca vezetője mandátumot kapott a kormánytól arra is, hogy tárgyaljon a szakszervezetekkel, míg Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek a költségvetési lehetőségeket kell áttekintenie.

Nincs az az ember, aki ne szeretne többet keresni – így reflektált Lázár János arra a felvetésre, miszerint a szakszervezetek a minimálbér és a garantált bérminimum emelése miatt devalválódó idén novemberi, tavaly kialkudott béremelés korrekciójára egy havi bér kifizetését követelik az orvosoknak, szakdolgozóknak, valamint az intézményi háttérszemélyzetnek. A miniszter elmondta, a kormányon belül is szorgalmazzák a további fizetésemeléseket, a kérdés az, hogy ez milyen ütemezésben történjen meg. Azonban rendszerszinten kell tekinteni az egészségügyre, így például a háziorvosoknak is teljesíteniük kell majd bizonyos feltételeket cserébe a többletfinanszírozásért, amit kapnak – magyarázta a miniszter, majd hozzátette, egyelőre zajlanak a tárgyalások, meglátjuk, lesz-e ezeknek bármilyen eredménye decemberben, és ha nem, majd januárban folytatódnak az egyeztetések.

Nincs az az ember, aki ne szeretne többet keresni – mondta Lázár János a 105. Kormányinfón (MTI Fotó: Illyés Tibor)
Nincs az az ember, aki ne szeretne többet keresni – mondta Lázár János a 105. Kormányinfón (MTI Fotó: Illyés Tibor)

Döntés csak a fogorvosoknak juttatott 7,6 milliárd forint – praxisonként 3 millió forint – kifizetéséről született döntés a kormányülésen – folytatta a miniszter, hangsúlyozva, hogy nem egyszeri juttatásról van szó, hanem egy folyamatosan biztosított új finanszírozási lehetőség megteremtéséről.

Egészségügyet érintően döntött még a kormány arról is, hogy Kárpátalján ingyenesen biztosítják a védőoltásokat.

Az egészségügyet, a szociális szférát és az oktatást sem érintheti hátrányosan a jövő évi költségvetés áttekintése, amire azért van szükség, mert a 4-es metró építésénél a 2010 előtti időszakban tapasztalt szabálytalanságok miatt 70 milliárd forint uniós büntetést szabtak ki Magyarországra.

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink