hirdetés
2024. április. 24., szerda - György.

Lassú átalakulás

Lassú átalakulási folyamatnak vagyunk a szemtanúi a magyarországi egészségügyben: a strukturálatlan finanszírozási modell felől a strukturált (vállalatok, vagy egyének által előre fizetett, pl. biztosítási) modell felé haladunk, de az út hosszú. Erről Fábián Lajos, a magyar magánszemélyek által, a magyar magánegészségügy fejlesztése érdekében alapított MedAlliance Holding igazgatóságának elnöke beszélt a Portfolionak.

A Medicover svéd magánegészségügyi óriási korábbi nemzetközi működésért felelős igazgatója közelről élte meg a régiós egészségügyi rendszerek átalakulását és ez alapján úgy véli, hogy a lengyel és a magyar modell sok tekintetben hasonlít, például, hogy a döntéshozók kimondják: az egészségügy nem üzlet, azonban Lengyelország 10 évvel előttünk jár. A teljes régióban jártas magánegészségügyi szakember mindezek mellett beszélt a magyar piacon előttünk álló szolgáltatói konszolidációról, a most megvásárolt Róbert Károly Magánkórházzal kapcsolatos terveiről, a holding terjeszkedési lehetőségeiről és a szakképzett munkaerő hiányáról. Ennek kapcsán arra figyelmeztet: az orvosok munkáját segítő képzett hadsereg nélkül nincs élet az egészségügyben.

A Róbert Károly Magánkórház felvásárlásával a figyelem középpontjába került a MedAlliance Holding. Az idén januárban alakult cégről azonban nem tudunk sokat. Elárulná nekünk, mit érdemes tudni a vevőkről?

Magyar magánszemélyek alapították a részvénytársaságot, akik az elmúlt évtizedek során komoly szakmai sikereket értek el az általuk képviselt szakterületeken, de közben már évek óta közelről figyelték a magyar egészségügyi rendszer és piac alakulását. Az alapítók között van a KPMG mostanában visszavonult ügyvezető partnere, Nagy-Britanniában tanult befektetési bankár, az UniCredit Bank volt ügyvezetője, az egyik vezető nemzetközi ügyvédi iroda alapító partner ügyvédje, valamint egy vállalkozások fejlesztésben és finanszírozási kérdéseiben komoly jártasságot szerzett fiatalabb, de tapasztalt szakember.

Közelről ismeri a régió magán-egészségügyének fejlődési folyamatát. Vannak-e hasonlóságok az egyes országok között és hol helyezné el Magyarországot?

Mielőtt egy mondatot is mondanék, le kell szögeznem, hogy én nem a revolúció, hanem az evolúció híve vagyok, és magánegészségügyi, egészségbiztosítási szakértőként is hiszek a szolidaritási alapú rendszer szükségességében. Ember nem maradhat az utcán ellátás nélkül. Az egy másik kérdés, hogy hogy ezt a különböző országokban hogyan biztosítják, vagy nem biztosítják.

Háromféle fejlődési utat látok tehát a régióban. Az egyik, ahol olyan gyenge volt az állami ellátás, hogy szinte nem is volt igazi védőháló a rendszerváltás után, és nem volt igazi reformtörekvés sem. Ide sorolható pl. Ukrajna és Románia. Itt viszonylag egyszerű szabályok mentén alakul ki a privát ellátás, hiszen mindenki hozzászokott korán, hogy mindenért fizetni kell. Romániában több, egyenként a 100 millió eurós éves árbevételt is meghaladó méretű cég van (Regina Maria, MedLife, Medicover, stb.) Vagyis a magánpiac itt előrébb tart, mint nálunk. A lakásrendelők és a hálapénz rendszer hasonlóképp működtek ott is, mint Magyarországon, azonban a szomszédunknál a strukturált állami rendszer hamarabb omlott össze, illetve nem is létezett abban a formában, mint más térségbeli országokban. A második modell a cseh és szlovák út. A csehek a 90-es évek elején, a szlovákok pedig a 2000-es évek elején vettek egy nagy levegőt, és végrehajtottak kritikus reformokat. Ezekben az országokban volt két lépés előre és egy hátra, majd újra kettő előre és egy hátra, de lassan elérték azt, hogy versenyzővé tették a finanszírozókat és viszonylag szektorsemlegessé az ellátórendszert. Ma Csehországban és Szlovákiában a kórházak és járóbeteg poliklinikák túlnyomó többsége privát, de a betérőknek fogalmuk sincs, hogy milyen tulajdonú intézményben vannak, mivel a versenyző finanszírozók nyomást gyakorolnak minden szereplőre a jobb minőség, az ügyfélbarátibb rendszer, a gyorsabb gyógyulás és eredményesebb rehabilitáció érdekében. A hazánkkal egyező méretű Csehországban hét, a fele akkora Szlovákiában a korábbi hat helyett ma három egészségbiztosítási alap versenyez az állampolgárok (ügyfelek) kegyeiért, mely alapok nagy része szintén privát, de maradt államilag kontrollált is. A szolidaritási háló tökéletesen működik, mindenki megkapja az ellátást. Persze nagyon komoly felügyeleti rendszer is működik mindkét országban, mely mind a non-profit finanszírozókat, mind az ellátóhelyeket ellenőrzi. A harmadik csoportba tartozik pl. Lengyelország, Magyarország, vagy Szerbia, ahol változatlanul egy nagy felosztó-kirovó rendszerű intézmény felel a járulék és adójövedelmek egészségügyi ellátásra történő visszaosztásáért. Ez volt a korábbi OEP, ami jelenleg NEA (Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő) névre hallgat. Ebben a modellben is halad a privát rendszerek erősödése, legjobb példa erre a Lengyel és a Szerb ellátórendszer és biztosítási rendszer szerkezete, csak kicsit lassabban, és lépésről lépésre. Lengyelországban pl. egy teljes "árnyék" egészségbiztosítási rendszer alakult ki a korábbi cégem, a Medicover működése nyomán, ami annyit jelent, hogy a kötelező állami járulékok mellett ma már majdnem minden munkáltató vesz egy magán egészségügyi biztosítási csomagot a dolgozói számára, és mindenki tudomásul veszi, hogy - a két tényező együtt (járulék + kiegészítő csomag) - az elérhető és jó minőségű szolgáltatás valós díja. Ez a folyamat itthon is zajlik. Itt a sikerhez a biztosító és a szolgáltatók nagyon magas fokú együttműködése, akár integrációja szükséges. Ezt a folyamatot a különböző kormányok adókedvezményekkel is segítik. Pl. egészségbiztosítási termékek ÁFA mentessége, vagy hogy azok nem minősülnek természetbeni juttatásnak, így nem terheli ezeket SZJA, EHO, stb.

Akkor ha valaki a magyar piac jövőjét szeretné előre látni, akkor elég csak Lengyelországot figyelnie?

Lengyelország előttünk jár 10-15 évvel, ott ugyanez a mögöttes folyamat ment végbe. Magyarország más? Nem hiszem.

A magyar emberek ugyanazt igénylik és érdemlik, mint a lengyel, a cseh, a szlovák, vagy szerb emberek. A korábbi cégem annak idején egy varsói bérház 5. emeletén egy lakásból indult, ahol még lift sem volt és az állami rendszerhez egyre korlátozottabban elérhető hozzáférés miatt indult növekedésnek. Ma pedig nemcsak a régiónk egyik jelentős szolgáltatója és biztosítója, hanem Indiában, Németországban és egyéb új piacokon is aktív. Ehhez persze 20 évre volt szükség. Mára az egész piac tudomásul vette azt, hogy az állami járulékelvonás mellett létezik egy munkáltatói biztosítás. Ezek az összegek már lefedik az ellátás valós költségét. Ha ezt az állami rendszeren keresztül szeretnénk megvalósítani, akkor ennek érdekében 200-300 százalékos járulékemelésre lenne szükség. Másrészt addig nincs is értelme ezekbe az állami rendszerekbe pénzt önteni, amíg nincs egységes minőség-, és eredmény (quality & health outcome) kontroll.

Viszont attól, hogy a privát szolgáltatók megjelennek, a szolidaritásalapú rendszertől nem célszerű elmozdulni. Ne jussunk el oda, hogy emberek halnak meg, mert nem kapnak megfelelő ellátást!

A teljes interjú a Portfolion.

(forrás: Portfolio)
hirdetés

Könyveink