2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Kuruzslás miatt pénzbüntetés

Jogosulatlanul végzett zsírbontó kezelések miatt pénzbüntetésre ítélt a bíróság nem jogerősen egy nőt és élettársát, közölte a Fővárosi Főügyészség az MTI-vel.

A közlemény szerint a 40 éves – orvosi végzettséggel nem rendelkező  nő rendszeresen végzett zsírbontó kezeléseket, amelyekre csak szakorvos lett volna jogosult. Ráadásul olyan kozmetikai termékeket fecskendezett bőr alá, amelyek csak külsőleg lettek volna alkalmazhatók.

A nő az interneten hirdette a szolgáltatást, majd a hirdetésre jelentkező, fogyni vágyó pácienseket egy újpesti lakásban kezelte, élettársa segítsége mellett. Az ügyfeleket a 45 éves férfi fogadta - akit az ügyészség bűnsegédként vádolt -, ő tájékoztatta a jelentkezőket a kezelésekről, és adminisztratív feladatokat is ellátott. Két év alatt, 2015-től 2017 júniusáig a vádlott tizenhat emberen  elsősorban nőkön  végzett kezeléseket. A szolgáltatásért az ügyfelek  az alkalmak számától is függően  10 ezer és 70 ezer forint közötti összeget fizettek.

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság kuruzslás vétségében bűnösnek mondta ki a vádlottakat: a nőt 525 ezer, a férfit 240 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosabb pénzbüntetések kiszabása, a védelem felmentés érdekében fellebbezett  áll a közleményben.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink