hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Kukába hajítják a népegészségügyi programot

Magyarországon a közhiedelemmel ellentétben az egészségügyi közkiadásokra a GDP 4,4–4,6 százalékát fordítjuk, ez az arány az uniós tagállamoknál átlag 7,7 százalék. Hosszú idő lesz, de mindent elkövet azért, hogy hazánk is elérje ezt a szintet – ezt Szócska Miklós államtitkár mondta az Országgyűlés egészségügyi bizottsága előtt, ahol bemutatkoztak az egészségügy irányításáért felelős vezetők.

A meghallgatáson egy képviselői kérdésre az államtitkár elmondta: a tisztogatás nem fér bele az elveibe, de fontos a tisztánlátás. Ezért lesz néhány olyan ügy, amelyek elemzésére bizottságot állítanak fel, így például az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárásának körülményeit és a H1N1 elleni vakcina körül felmerült ügyeket vizsgálják meg. 

Nincs kivétel – egységes rendszer lesz

A legfontosabb feladatnak az ellátórendszer átalakítását nevezte, amely szerinte a „fenntarthatóság peremére sodródott". Közölte az átalakítás az erőforrások koncentrációját, és területi integrációt jelent majd. Racionalizálni kell a betegutakat, és az ellátásszervezésben az államnak a jövőben kiemelt feladatot kell majd vállalnia. Ezzel kapcsolatban Sinkó Eszter a Medical Tribune ez évi 12. számában azt nyilatkozta: "nem a már ismert irányított betegellátási modell felélesztésére lenne szükség, mert azon túllépett az idő, de az ennek során szerzett tapasztalatokat hasznosítani lehet(ne). Egyelőre a szakembereket is megosztja, hogy hová érdemes telepíteni ezt a funkciót: míg az egyik társaság azt mondja, hogy a szakrendelőkre kellene bízni a betegút-szervezést, a másik azt, hogy hagyják a háziorvosoknál. De akadnak, akik az egészségbiztosítóra testálnák ezt a feladatot. A döntésre, hogy a különböző szakmai műhelyek kidolgozzák a pro és kontra érveket, Sinkó Eszter véleménye szerint rá kellene szánni akár félévet is."

A kórházak adósságállományáról a helyettes államtitkár azt mondta: először felmérik az intézmények adósságállományát, kötelező adatszolgáltatást ír elő a kórházak számára, azok, akik nem közlik a szaktárca által meghatározott metódus szerint adatsorokat szigorú szankciókra számíthatnak. Ám a bizottság ülésén fontosnak tartotta megjegyezni: a kórházak konszolidálása nem mehet a járóbeteg szakellátás rovására.

Kiszervezési stop!

Gátat kell szabni a kiszervezéseknek, már csak azért is, mert a tapasztalatok szerint a legjobb eredményeket a  közszolgálati karitatív intézmények tudják felmutatni - válaszolta az államtitkár arra a kérdésre, hogy mi a véleménye a magántőke bevonásáról az egészségügybe. Az ágazat vezetője nem zárta ezt ki, viszont többször is hangsúlyozta, hogy magánforrásokat csak rendezett keretek között lehet felhasználni a területen.

Megnyomják a "delete" gombot

Az államtitkár szerint krízishelyzet alakult ki a népegészségügyben, és mint mondta, az ágazat irányítói ezt a problémát is kiemelten kezelik majd. Szócska Miklós a sokak számára zavaros, értékelhetetlen népegészségügyi programot toldozgatás-foltozgatás helyett „földig rombolja” és újat indít.

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink