hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Közös a baj, közös az ellenfél

A „fekete ruhás” ápolók, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és az Autonóm Területi Szakszervezet szövetségkötéséről számol be egy minapi rendezvény kapcsán az Origo.

Sztrájk mindenképpen lesz, erre készülhetnek – idézi a lap Sándor Máriát. (A fekete ruhásként ismertté vált ápolónő, aki ma már saját szervezettel küzd az egészségügyért, az év végén a Népszabadság Respekt díja után megnyerte az RTL Klub Év embere közönségszavazását is.)

Sándor Mária és társai szerint már csak radikális módszerekkel lehet felhívni a figyelmet a helyzet kilátástalanságára – ha a közvélemény csak hídfoglalására reagál, akkor az ápolónők hidat foglalnak, végső esetben pedig sztrájkba léphetnek.

A sztrájk katalizátor lehet más érdekvédelmi csoportok számára is.

Ha az általuk képviselt pedagógusok, védőnők és háziorvosok is részt vennének egy közös sztrájkban, akkor az országos méretűvé válna – Mendrey László, a PDSZ elnöke azonban egyelőre nem árult el konkrétumokat a közösen tervezett fellépésről.

Mendrey azt hangsúlyozta, le kell számolni az "oszd meg és uralkodj" politikájával: attól, hogy egyes ágazatok olykor mentőövet kapnak, a szociális és egészségügyi szféra még egyformán válságos helyzetben van. Ha az oktatásügyet és az egészségügyet veszni hagyják, azzal maga az emberi erőforrás korhad el – idézik az origo.hu-n a szövetségre lépett szervezetek figyelmeztetését.

 

(forrás: Origo)
hirdetés

Könyveink