2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Közelít a 2,5 millióhoz a regisztrált fertőzöttek száma a világban

Tovább emelkedik az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma a világban, hétfőre már 2 404 021-en betegedtek meg, míg a halottak száma elérte a 165 227-et, és 624 698-an gyógyultak meg a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint.

Az Egyesült Államokban folyamatosan emelkedik a fertőzöttek és a járványban elhunytak száma, 764 265 vírusfertőzöttet és 40 565-et halottat regisztráltak, 71 012-en felépültek. Andrew Cuomo, New York állam kormányzója vasárnap este azt mondta, hogy a járvány elleni harcnak még csak a közepén járnak. "A szörnyű járvány ismét támadhat, ha túl korán nyitjuk meg az államot" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a járvány csúcspontján túljutottak, a járványgörbe leszállóban van. Leszögezte, hogy az újraindítást az egészségügyi helyzet alakulásához kell igazítani.

Európában, bár a halálos áldozatok száma már meghaladta a százezret, Spanyolországban lassult a megbetegedések üteme, hétfőn 198 674 volt a fertőzöttek száma, míg az elhunytaké 20 453, a gyógyultaké pedig 77 357. A napi jelentésből egyelőre hiányoznak az idősotthonokban és szociális intézményekben megfertőződöttek, illetve elhunytak adatai, amelyek becslések szerint ez akár több ezerrel is növelheti a halálesetek számát.

Olaszországban 178 972 volt a diagnosztizált fertőzöttek száma, a halottaké 23 660, a járványból 47 055-en épültek fel.

Franciaországban, ahol csütörtökön tetőzött a járvány, 154 098 volt a fertőzöttek száma, az összesített halottak száma közelít a húszezerhez, 19 744 volt hétfő reggel. A franciák valószínűleg még hosszú ideig nem élhetnek úgy, mint korábban, mondta vasárnap Edouard Philippe miniszterelnök. Az egészségügyi válság még nem ért véget. "A járvánnyal szemben győzelemre állunk, a helyzet lassan és fokozatosan, de biztosan javul" - mondta, miután a kórházi betegek száma immáron ötödik napja csökkent.

Németországban 141 672 igazolt fertőzöttet tartottak nyilván, az elmúlt 24 órában számuk 1775-el növekedett, 110-en haltak meg, a halálos áldozatok száma elérte a 4404-et.

Nagy-Britanniában hétfőre 121 173-ra emelkedett a megbetegedettek száma, és 16 060-an haltak meg.

Belgiumban hétfő reggelre elérte a 5683-at a halálesetek száma, a vírus terjedése továbbra is töretlen, a fertőzések száma 38 496 volt.

Oroszországban 42 853 volt a fertőzöttek száma, 361 a halottaké, 329-en gyógyultak fel a kórból.

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés