hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

 

Kövérek közt könnyebb hízni

Inkább híznak azok, akiknek a barátai között túlsúlyosak vannak, és inkább fogynak, akik vékonyabbakkal barátkoznak - állapították meg középiskolások követéses vizsgálatával amerikai kutatók.

A PLoS ONE című nyílt hozzáférésű tudományos portálon közzétett tanulmányba két amerikai középiskola diákjait vonták be. Az egyik középiskola vidéken volt, és főként fehér diákjai voltak, míg a másik városi iskola, és etnikai szempontból vegyes volt az összetétele.

Miután megmérték a diákok testtömegét, egy évig követték nyomon közösségi hálójukat, majd újra megmérték testtömegüket. Kiderült, hogy azoknak a 40 százaléka, akiknek karcsúbb barátaik voltak, fogyott valamennyit az eltelt év alatt, míg 27 százalékuknak gyarapodott a súlya. Azok közül viszont, akiknek baráti körében elhízott diákok voltak, 56 százalék szedett magára újabb kilókat, és csak 15 százalékuk fogyott eközben.

Mindez arra utal, hogy a közösség valóban jelentős hatással van arra, hogy valaki fogyni vagy hízni fog - idézte a kutatók megállapítását a Scientific American című ismeretterjesztő folyóirat.

(forrás: Scientific American, MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink