2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Kongói ebola: több mint 400 haláleset

Meghaladta a négyszázat a Kongói Demokratikus Köztársaság két észak-keleti tartományát sújtó ebolajárvány halálos áldozatainak a száma, közölték a közép-afrikai ország egészségügyi hatósága.

A járvány augusztusi kitörése óta 658 fertőzéses esetet jegyeztek fel, amelyből 609-et erősítettek meg, a többi pedig valószínűsíthető megbetegedés. Összességében 402 ember vesztette életét a kórokozó miatt Észak-Kivu és Ituri tartományokban.

Az egészségügyi hatóságok azt állítják, hogy 237 ember gyógyult ki a vírus okozta betegségből. Az érintett térségben augusztus óta 60 ezer 460 embert oltottak be ebola ellen, köztük 19 ezer 952-et Beni városában, amely a járvány egyik gócpontjának számít.

A jelenlegi az ország történetének tízedik ebolajárványa, de az első, amely egy háborús konfliktus sújtotta térségben szedi áldozatait. Az országnak ebben a részében mintegy száz lázadó csoport harcol egymással az ásványkincsek kitermelésének ellenőrzéséért, ami komolyan hátráltatja az járvánnyal szembeni küzdelmet.

A betegséget 1976-ban, az ország keleti felében található Ebola folyó melletti településeken észlelték először, írja az ATV honlapja az MTI nyomán..

(forrás: ATV/MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink