hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Komoly késésben a Sportkórház

Bár már több mint egy hónappal ezelőtt új helyére kellett volna költöznie az Országos Sportegészségügyi Intézetnek (OSEI), a még márciusban kiszemelt Karolina úti ingatlan felújítására a szervezet csak az előző hetekben kezdte el kiírni a közbeszerzéseket. Az első ilyen tender részvételi felhívása július 18-án, azaz mintegy három héttel a költözés tervezett határideje után jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben, július utolsó napján pedig még egy eljárást indított az OSEI, közölte a Magyar Nemzet.

Miközben még keresik a kivitelezőt a munkavégzésre, a Karolina úton már hetek óta dolgoznak. Ottjártunkkor azonban az általunk megkérdezett munkások közül senki nem tudta megmondani, hogy kinek a megbízásából és mennyiért dolgozik a területen. Bár többeket is megkérdeztünk, vagy nem tudtak, vagy nem akartak válaszolni. A portásnál is érdeklődtünk, aki kérdéseinket továbbította az illetékeseknek, de mindössze azt a választ kaptuk: a Kormány.hu-n megjelent minden információ, „azt olvasgassuk”.

Így is tettünk, azonban a kérdéseinkre választ ott sem leltünk. Csupán egy rövid közleményt találtunk, amelyben annyi állt, hogy az intézmény költöztetését szeptember közepéig befejezik. Ugyanakkor a kórházhoz közeli forrásunktól megtudtuk: jelenleg – valószínűleg azért, hogy a közbeszerzésekkel ne húzzák az időt – nem felújítási, hanem karbantartási munkálatok zajlanak a szaktárca által meghatározott átmeneti alapellátáshoz. A szerződött partner tehát karbantartási szerződés alapján dolgozik, ám kilétét így is homály fedi. Mellettük egyébként az intézet saját karbantartói is végeznek javítási munkát, írta a lap.

A teljes információ

(forrás: Magyar Nemzet)
hirdetés

Könyveink