hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Folytatódik a válság- és konfliktusmenedzselés

Költségvetés: 2011 még mindig „csak” a túlélés éve lehet az egészségügyben

Eldőlt, jövőre is pont annyi pénz jut az egészségügyre, amennyit 2010-ben felélt a rendszer. 

A kormány benyújtotta az Országgyűlésnek költségvetési javaslatát, s eszerint az egészségügy megmentésére még várni kell. Ahogy 2010 az életbemaradás, úgy 2011 még mindig „csak” a túlélés éve lehet. Az első Orbán-féle egészségügyi költségvetést még a Bajnai-szalonban szabták: folytatódik a válság- és konfliktusmenedzselés.

Kreatív megoldások

Jövőre ugyan nominálisan több jut öt százalékkal az egészségügynek, mint amennyi az egészségbiztosítási alap 2010-es költségvetésében szerepelt, ám végül az idei számla is nagyobb lesz a tervezettnél ötven-hatvan milliárddal. Azaz a látszólagos többlet ellenére sem lesz több pénz jövőre, mint amennyiből 2010-ben kisebb-nagyobb zökkenők mellett még működött a rendszer. A NEFMI Egészségügyi Államtitkársága a forrásokért vívott harcát még ezzel együtt is egyértelműen sikeresként éli meg. Pedig 2011-ben sem szakad meg az ördögi kör: ezúttal sem jutott annyi az ágazatnak, amennyiből megvalósíthatók a működtethető egészségügyhöz nélkülözhetetlen strukturális átalakítások, rendezhetők a bérek, és nem képződnek újabb várólisták. Így marad minden a régiben, az egészségpolitikusoknak jövőre is az ismert feszültségekre kell – igaz, mind kreatívabb – megoldásokat találniuk.

Számok nyelvén 

Az E-Alapból finanszírozott szolgáltatásokra – az orvosi ellátásra, a gyógyszerek árához adott támogatásra, a táppénzre – összesen 1470 milliárd forint jut 2011-ben. Az előkészítők „szűkmarkúságára” magyarázat lehet az, hogy a gazdasági válsággal együtt járó munkanélküliség és az évek óta tartó köztehercsökkentés hatásaként az E-Alapba a járulékokból alig 683 milliárd folyik be. Az alap pénzügyi egyensúlya érdekében a kormányzatnak máshonnan kell a többit előteremtenie. A biztosításra jogosult, de önálló járulékfizetésre képtelen állampolgárok után immár 693 milliárd forinttal egészíti ki a kasszát. Így jövőre a bevételként kalkulált 1378 milliárdnak – a rendszerváltás óta először – több mint felét az állam állja. (Két évvel ezelőtt még csak 313 milliárdot, 2010-ben pedig már 620 milliárdot pótolt az állam az E-Alapba.) A kiadások még így is mintegy 90 milliárddal haladják meg a bevételeket, azaz ennyi lesz az E-Alap hiánya.

A gyógyító-megelőző ellátásokra 2010-re eredetileg 757,6 milliárdot terveztek, ám a kórházak pénzügyi válságának menedzselése miatt az év végéig 789–790 milliárd forintot is költhetnek. (Ebben az összegben benne van a kórházi érdekvédők által a Bajnai-kormánytól még 2009-ben kiharcolt egyhavi plusz finanszírozás, valamint a január-márciusi hangulatjavító intézkedésnek szánt kiegészítés 10,7 milliárdja és az Orbán-kormány 27,5 milliárdos kórház-konszolidációs gyorssegélye.) Jövőre viszont erre a területre az ideinél kevesebb, csak 770 milliárd jut – azzal a háttéralkuval, hogy ez az összeg végszükség esetén némileg, de legfeljebb az idén felhasznált keretig növelhető. A költségvetésben ugyanis 15 milliárdos tartalék van, amit az egészségügyi államtitkárság „szabadon” használhat fel aszerint, hogy hol van nagyobb szükség a pótlásra, a gyógyításban vagy a gyógyszerkasszában. A gyógyszerek ártámogatására formailag 343 milliárd forint van jövőre, de az már most is ismert, hogy ennél idén is többre lesz szükség: év végéig legalább 10–13 milliárdos lehet a túlköltés.

A gyógyászati segédeszközökre annyi jut, mint 2010-ben, azaz 43 milliárd forint. A gyógyító-megelőző kasszán belül az idei 78 milliárd helyett 81 milliárd jut a háziorvosoknak, és 2–2,5 milliárddal több jut a mentőknek. Az utóbbiak esetében a többlet csak annyit jelent, hogy megszűnne az eddigi költségvetésekben rendre kódolt hiányuk. A pénzbeli ellátásokra 235–237 milliárdot költhet az E-Alap, ebből kell finanszírozni egyebek mellett a gyed költségeit. A táppénzre szánt keret 10 milliárddal apad jövőre.

Összességükben a számok azt mutatják, hogy a jövő évi költségvetési forrásokból nagy reformokra biztosan nem, legfeljebb apró rendszerigazító lépésekre futja. 

Danó Anna
a szerző cikkei

(forrás: Medical Tribune)

cimkék

hirdetés

Könyveink