hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Kolorektális tumor ellen aszpirin

Már javasolják az acetilszalicilsav alkalmazását kolorektális daganatok megelőzése céljából, olvasható a PharmaOnline-on.

A tudósok egy része szerint az aszpirin rákellenes hatásának hátterében a gyulladásgátló tulajdonság állhat. Amerikai kutatók egy új elmélettel álltak elő, amelyet sejtkultúrákban és egereken igazoltak – számol be a PharmaOnline. A teória szerint a hatásmechanizmus az aszpirin vérlemezke-gátló hatásával van összefüggésben.

A véralvadásban betöltött szerepük mellett a vérlemezkék részt vesznek az angiogenezis folyamatában is. Ez a szerepük általában előnyös, mint például amikor egy sérülés miatt kialakuló véralvadás esetén a vérkeringés átirányításának érdekében új erek képződésére van szükség. De ugyanez a hatás segíti a daganatok növekedését is. Ez az a folyamat, amit a kutatók szerint az aszpirin képes megszakítani. A laboratóriumi vizsgálatok szerint az aszpirin gátolta a vérlemezkék és a tumorsejtek közötti interakciót az által, hogy kikapcsolta a COX-1 enzimet, és így lecsökkentette a keringő vérlemezkék számát és aktivitását.

Kutatásaink alátámasztják, hogy az aszpirin kemoprotektív hatása részben a vérlemezkék proneoplasztikus hatásának gátlásán keresztül alakul ki, ami megalapozhatja az Aspirin-PC/PL2200-t egy hatékony és biztonságos kemopreventív szerként való alkalmazását kolorektális és más típusú daganatok esetében – nyilatkozták a kutatók. A lipiddel kombinált aszpirin biztonságosságát és hatásosságát kolorektális rák szempontjából magas kockázatú alanyokon tervezik értékelni.

(forrás: PharmaOnline )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés