hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Koedukált teremben kell vetkőzniük a betegeknek

Egy budapesti kórház egynapos sebészetén a betegeknek egy hatágyas, koedukált kórteremben kell felkészülniük a beavatkozásra.

Egy beteg leírta, hogy hiába van már hozzászokva a kórház traumatológiáján jellemző áldatlan állapotokhoz, nagyon meglepte, hogy nincs külön vetkőző a férfiaknak és nőknek. Ráadásul sokan – mint ahogy ő is – hosszú órákat is eltöltenek ebben a műtéti előkészítőnek nevezett helyiségben, hiszen a beavatkozás után is ugyanide kerülnek vissza.

Amikor kórházba kerülünk, általában úgy érezzük, hogy kötelességünk mindent úgy csinálni, ahogy az orvosok és nővérek mondják, hogy az elérhető legjobb kezelést kapjuk, és minél hamarabb kikerülhessünk onnan. Azzal már jóval kevesebben vannak tisztában, hogy betegként milyen bánásmód illeti meg őket, azaz hogy milyen jogaik vannak az egészségügyben. Pedig az erről rendelkező törvény világosan kimondja, hogy ügyelni kell arra is, hogy a beteg a kezelés során végig megőrizhesse emberi méltóságát, és tekintettel kell lenni többek közt a szeméremérzetre is.

A törvény szellemével azonban nehezen összeegyeztethető, ami egy budapesti kórház egynapos sebészetén történik, ahol a betegeknek egy hatágyas, koedukált kórteremben kell felkészülniük a beavatkozásra. Ez azt jelenti, hogy a férfiak és nők ugyanabban a műtéti előkészítő teremben vetkőznek és öltöznek. Mindössze elhúzható függönyökkel takarhatják el magukat – már amennyire azokkal a függönyökkel ez még lehetséges, írja blogján a TASZ.

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés