hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Kitüntetések az egészségügyben (lista)

Balog Zoltán nemzeti ünnepünk alkalmából szakmai kitüntetéseket adományozott csütörtökön az Emberi Erőforrások Minisztériumában. 

Munkájuk elismeréseként azok részesültek a magas állami kitüntetésben, akik különösen sokat tettek a betegellátás minőségének, illetve az egészségügyben dolgozók munkakörülményeinek javításáért és az egészségügyi rendszer fejlődéséért – írja közleményében a szaktárca.

 

Batthyány-Strattmann László díjban részesült:

Dr. Bazsó György, Garadna község háziorvosa

Dr. Bazsó Péter, Prügy község háziorvosa

Prof. Dr. Falkay György, a Szegedi Tudományegyetem, Gyógyszerésztudományi Kar, Gyógyszerhatástani és Biofarmáciai Karának egyetemi tanára

Dr. Lakatos Lajos, a Kenézy Kórház nyugdíjas főorvosa és a Magyországi református Egyház Bethesda Gyermekkórháza konzulense

Prof. Dr. Mikó Irén, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudomány Centrum Általános Orvostudományi Kar, Sebészeti Intézetének egyetemi tanára, tanszékvezetője

Molnár Gabriella, a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza ápolási igazgatója

Prof. Dr. Pokorny Gyula, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar, Reumatológiai Klinikájának egyetemi tanára

Dr. Szanyi Tamás János, a körmendi Dr. Batthyány-Strattmann László Kórház pszichiátere, neurológusa

Dr. Zékányné Rimár Ilona, a Kenézy Kórház Rendelőintézet nyugalmazott ápolási igazgatója

 

Pro Sanitate díj elismerésben részesült:

Dr. Bódi Annamária, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Általános Orvostudományi Kar, Kardiológiai Intézetének adjunktusa, az Intenzív Osztály vezetője

Prof. Dr. Bodosi Mihály Prof. Emeritus, a Szegedi Tudományegyetem nyugalmazott professzora, az Egészségügyi Szakképzési és Továbbképzési Tanács elnöke, az Egészségügyi Tudományos Tanács tagja

Dobosné Keresztényi Ágnes, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet pénzgazdálkodási igazgatója

Dr. Domokos István, a Szegedi Tudományegyetem I. számú Belgyógyászati Klinikájának főorvosa

Gacsályi Lászlóné, a Szabolcs-Szatmár-Beregi Kórház és Gyógyfürdő Nonprofit Kft. gyermekápolónője

Dr. Melles Márta, az Országos Epidemiológiai Központ főigazgató főorvosa

Dr. Prágai Géza, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet, Belgyógyászati Osztályának őorvosa

Dr. Raffay Bálint, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Jogi Főosztályának szakmai tanácsadója

Dr. Suba László,  a Vámospércsi Városi Egészségügyi Központ vezető főorvosa

Dr. Szabó Emese, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Jogi Főosztályának szakmai tanácsadója

Dr. Zajzonné Dr. Boruzs Hedvig, az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal Kábítószerügyi Főosztályának nyugalmazott főosztályvezetője

Dr. Vass László Ph.D., a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház Patológia- Citopatológia Osztályának osztályvezető főorvosa

Prof. Dr. Wittmann Tibor, a Szegedi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati Klinikájának tanszékvezető egyetemi tanára

 

Az Emberi Erőforrások Miniszterének Elismerő Oklevele elismerésben részesült:

Dr. Assefa Abebe, a Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház főorvosa

Barna Edit, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kórház Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályának diplomás ápolója

Dr. Dakos Zsuzsanna, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Jogi Főosztályának jogi referense

Gyűszű Katalin, a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza szociális és oktatási szervezője

Juhász Sándorné, a Mezőkövesdi Városi Önkormányzat Rendelőintézete, iskolai védőnője

Dr. Kenéz Tamás, a Mátrai Gyógyintézet adjunktusa

Dr. Márton Hajnalka, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudomány Centrum Népegészségügyi Kar, Családorvosi és Foglalkozás-egészségügyi Tanszékének klinikai főorvosa

Müller Ágnes, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar, Ápolás és Betegellátás Intézetének szakoktatója

Pelléné Polonyi Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kórház Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet pénzügyi és számviteli osztályvezetője

Váradi Károlyné, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet szakápolója, főnővére

a Mátrai Gyógyintézet Intenzív Osztályának nővérgárdája

 

cimkék

hirdetés

Könyveink