2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

Kitüntetések, díjak a Semmelweis-nap alkalmából

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere mondott köszöntőt a Semmelweis-nap alkalmából, majd dr. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkárral Semmelweis Ignác-, Batthyány-Strattmann László-, Pro Sanitate díjakat, valamint miniszteri elismeréseket adott át.

A Semmelweis-nap alkalmából tartott ünnepségen Balog Zoltán hangsúlyozta, csak az idén 40 milliárd forintot fordítanak a fővárosi egészségügy fejlesztésére. A miniszter az elmúlt hét év eredményeit sorolva hangsúlyozta, hogy 77 kórházat újítottak fel, 23 rendelőintézet épült, illetve 54-et renováltak, és 30 új mentőállomással gazdagodott az ország, miközben 97-et felújítottak. Eközben 516 új mentőautót szereztek be, és 200 járművet még szolgálatba állítanak.

A politikus emlékeztetett: annak ellenére, hogy amikor átvették a kormányzást, s a gazdaság és az államszervezet legyengült állapotban volt, arról döntöttek, hogy évről évre megünneplik Semmelweis Ignác születésnapján az egészségügyi dolgozókat, akik az ellátórendszer legfőbb elemét jelentik. Az egészségügyben dolgozók tudják a legjobban, hogy a hivatásnál sem nehezebb, sem boldogítóbb nincs. Mint mondta, a médiában gyártott álhírek ellenére ezért láttak hozzá az ágazat fejlesztéséhez; azon álhírek ellenére, amelyek éppen a gyógyítás legfontosabb elemét, a bizalmat veszik el. Ennek megfelelően az infrastruktúra fejlesztése mellett hozzákezdtek az ágazatban dolgozók bérfejlesztéséhez is, aminek eredményeként az összes szektor közül az oktatás után az egészségügyben nőttek a legnagyobb mértékben a bérek, mondta Balog Zoltán.

Miközben 2010-ben bruttó 171 ezer forint volt az egészségügyi szakdolgozók átlagbére, addig az idén januárban 271 ezer forint volt, és 2019 novemberére a 2012-es szinthez képest megduplázódik a szakdolgozók átlagkeresete. Ugyanakkor az orvosoknál is 81 százalékos béremeléssel lehet számolni, erre az időszakra, közölte a miniszter. Mindez azt jelenti, hogy a béremelkedés mértéke jelentősen meghaladja a nemzetgazdaság egészében képződő béremelkedés szintjét, hangsúlyozta.

Kitért arra is, hogy a 2005-ben regisztrált 73 évhez képest, 2015-re 75,7 évre emelkedett a születéskor várható élettartam. Úgy fogalmazott, hogy az eddigi eredményekkel nem lehetnek elégedettek, de lehet rájuk építeni. A vidéki kórházak fejlesztése után a budapesti intézmények jönnek, illetve nagyobb hangsúlyt kívánnak fektetni a megelőzésre és a szűrésre.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár arról beszélt, hogy az elmúlt időszakban 500 milliárd forintnyi uniós forrást sikerült bevonni az ágazat fejlesztésébe, ám a szektor valódi értékét a benne dolgozók jelentik. A Semmelweis-nap számára azt jelenti, mondta, hogy érdemes bízni azokban a célokban, amelyeket az ember kitűz maga elé, illetve a beteg érdeke a legfontosabb. Megjegyezte azt is, hogy 8 milliárd forintot fordítanak a betegbiztonság erősítésére.

Az ünnepségen Semmelweis-díjat vehetett át Kárpáti Sarolta, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika egyetemi tanára, Moizs Mariann, a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház főigazgatója, Pytel József, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika volt igazgatója és Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgató főorvosa, a Magyar Kórházszövetség elnöke. Továbbá 19 dolgozó részesült Batthyány-Strattmann László-, illetve Pro Sanitate díjban, illetve 24 dolgozó és 11 intézmény kapott miniszteri elismerést.

*

A semmelweis Egyetem ünnepségén a Pro Universitate Díj ezüst fokozatát vehette át Dr. Kádár László (Fogpótlástani Klinika), Dr. Somogyi Endre (Fogpótlástani Klinika), Dr. Kendrey Gábor (II. Sz. Patológiai Intézet), Gál Péter (Fogorvostudományi Kar, Dékáni Hivatal), valamint az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikáról Dr. Széphelyi Katalin és Dr. Windisch Mária. E díjban azok részesülhetnek, akik több éves kimagasló tevékenységükkel hozzájárultak az egyetem célkitűzéseinek magas szintű megvalósításához.

A Szenátus döntése alapján 5 leköszönő tanszékvezető vehetett át arany pecsétgyűrűt munkássága méltatását követően. A kitüntetésben részesült Dr. Cseh Károly (Népegészségtani Intézet), Dr. Horkay Ferenc (Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika, Szívsebészeti Tanszék), Dr. Szendrői Miklós (Ortopédiai Klinika), Dr. Tímár József (II. Sz. Patológiai Intézet) és Dr. Szabó László (Családgondozási Módszertani Tanszék).

Ezután az új tisztségviselői megbízások bejelentése következett. Dékánhelyettesi megbízást kapott a Gyógyszerésztudományi Karon Dr. Antal István, míg a Külföldi Hallgatók Titkárságának igazgatói megbízását vehette át Dr. Mócsai Attila.

Az Általános Orvostudományi Karon igazgatói megbízást kapott: Dr. Buzás Edit (Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet), Dr. Tamás László (Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika), Dr. Bereczki Dániel (Neurológiai Klinika), Dr. Bánhegyi Gábor (Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézet), Dr. Matolcsy András (I. Sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet), Dr. Kiss András (II. Sz. Patológiai Intézet), Dr. Rigó János (I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika), Dr. Nyirády Péter (Urológiai Klinika), Dr. Gál János (Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika), Dr. Szőke György (Ortopédiai Klinika), Dr. Molnár Mária Judit (Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézete). Tanszékvezetői megbízást kapott Dr. Merkely Béla (Kardiológiai Tanszék), Dr. Banczerowski Attila Péter (Idegsebészeti Tanszék).

Az Egészségtudományi Karon tanszékvezetői megbízást kapott: Dr. Kovács Illés (Egészségügyi Diagnosztikai Intézet, Szemészeti Klinikai Ismeretek Tanszék), Dr. Somogyvári Zsolt (Egészségfejlesztési és Klinikai Módszertani Intézet, Családgondozási és Módszertani Tanszék), Dr. Gadó Klára (Egészségfejlesztési és Klinikai Módszertani Intézet, Egészségtudományi Klinikai Tanszék), Dr. Barcs István (Egészségfejlesztési és Klinikai Módszertani Intézet, Epidemiológiai Tanszék), Dr. Kanizsai Péter (Alkalmazott Egészségtudományi Intézet, Oxiológia és Sürgősségi Ellátás Tanszék), Dr. Feith Helga Judit (Alapozó Egészségtudományi Intézet, Társadalomtudományi Tanszék).

A Fogorvostudományi Karon igazgatói megbízást vett át Dr. Tóth Zsuzsanna (Konzerváló Fogászati Klinika), míg tanszékvezetői megbízást kapott Dr. Varga Gábor (Orálbiológiai Tanszék), Dr. Dobó Nagy Csaba (Orális Diagnosztikai Tanszék), Dr. Márton Krisztina (Propedeutikai Tanszék).

A Gyógyszerésztudományi Karon igazgatói megbízást kapott Dr. Horváth Péter (Gyógyszerészi Kémiai Intézet), Dr. Mándity István (Szerves Vegytani Intézet).   

A Szenátus az egyetem 10 nyugállományba vonuló egyetemi tanárának ítélte oda a Professor Emerita, illetve Emeritus címet. Az erről szóló oklevelet szintén Dr. Szél Ágoston rektor adta át.

Az ünnepségen átadták a docensi, tudományos főmunkatársi és tudományos tanácsadói kinevezéseket, a rektori kiváló dolgozói kitüntetéseket és rektori dicséretek, a kancellári kiváló dolgozói kitüntetéseket és kancellári dicséreteket, a Klinikai Központ által létrehozott kiváló szakdolgozói elismeréseket, valamint a dékáni dicséreteket.

Az ünnepség keretében Szél Ágoston rektor átadta a Semmelweis Egyetem Innovációs Díjat, mely célja az egyetem hallgatói, kutatói által létrehozott tudományos eredmények népszerűsítése, széles körben való megismertetése és a létrejött szellemi termékek hasznosításának elősegítése. Klinikai kutató kategóriában megosztva Dr. Kovács Attila és munkacsoportja a „Jobbkamrai mozgások”, valamint Dr. Molnár Bálint és munkacsoportja a „Sajátfog-csontgráf” című pályamunkájukkal nyerték el a díjat. Kutatói kategóriában Dr. Pállinger Éva kapta az Innovációs Díjat a „Mikrovezikula” című munkájáért, míg PhD-kategóriában Dr. Horváthy Dénes Balázs az „Albuminnal bevont varrófonal” című pályázatáért, TDK-kategóriában Pósa Ágnes, az „Excentrikus tréning” című munkájáért. A díjazottak az őszi innovációs napon ismertetik részletesen a pályázatukat.

Idén hetedik alkalommal adták át a Regöly-díjakat. Orvostudomány kategóriában az első díjat megosztva kapta Dr. Balogh Brigitta és Dr. Ottlakán Aurél, az orvostanhallgató kategória nyertese Tarjányi Vera, különdíjas Nadubinszky Gábor. Az elmúlt évekhez hasonlóan a Semmelweis Kiadó és az Akadémiai Kiadó jóvoltából nagy értékű különdíjakat is kaptak a nyertesek.

Tizedszer osztották ki a Dr. Rácz István Alapítvány díját. Az idei év díjazottja Dr. Hujber Zoltán gyógyszerész, a graduális kategóriát Mag Beáta Zsófia nyerte.

(forrás: MTI, Semmelweis Egyetem)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Középpontban a nők - Gyógyszerészi szemmel a terhességtől a menopauzáig

    A gyógyszerészi feladatkörben az elmúlt évszázad végére jelentős...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Korszerű orvosi diagnosztika és terápia

    A CURRENT Medical Diagnosis & Treatment 2015-ös kiadása több mint 1000 betegség és működési rendellenesség hiteles, tényeken...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...