hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Kiskunhalas is megválik a HospInvesttől

Felmondja a kiskunhalasi kórház működtetésére a Hospinvesttel kötött szerződést a város önkormányzata csütörtökön – közölte az MTI-vel Lukács László (Fidesz), Kiskunhalas alpolgármestere.

Emlékeztetett: a város képviselőtestülete június 22-én hozott határozata szerint július 10-éig kell a városi kórházat működtetésre átvevő HospInvest Zrt-nek befektetőt hoznia és az elszállított képalkotó berendezést visszaszállítania a kórházba, ellenkező esetben szerződésszegést követ el a befektető, és a város jogosult felmondani a szerződést.

A befektető képviselője csütörtökön közölte, hogy nem tudja a szerződésben vállaltakat teljesíteni, ezért az önkormányzat felmondja a szerződést – mondta a képviselőtestületben többséget alkotó Fidesz-KDNP-frakció által jelölt alpolgármester. Hozzátette: az önkormányzat alapított egy százszázalékosan saját tulajdonú gazdasági társaságot, amely szeptembertől átveszi és működteti a kórházat.

Az alpolgármester szerint a történtek után Várnai László (MSZP) polgármesternek a jövő héten alá kell írnia a szerződés felmondásáról szóló levelet. Emlékeztetett arra, hogy a korábban kötött, az önkormányzatra nézve hátrányos szerződést az elmúlt évben felülvizsgálták és több ponton módosították, mivel a HospInvest Zrt. a vállalt befektetéseknek csak egy részét tudta teljesíteni. A módosított szerződés értelmében „az összes beruházás – műszer, ingatlan – mind a városé” – fűzte hozzá. Mint mondta, ha a régi szerződés maradt volna érvényben, akkor most nem tudná a város ilyen egyszerűen visszakapni a kórházát.

Kiskunhalas városa 2004. július 1-jén adta át magánbefektetőnek a városban és környékén 130 ezer beteg ellátását biztosító kórház működtetését.

Az egri kórház üzemeltetését 2008. november 1-jén vette át a HospInvest Zrt., majd áprilisban bejelentette, hogy csődvédelmet kér. A Heves Megyei Közgyűlés július 6-án felhatalmazta a testület elnökét, hogy „legkorábban” augusztus 1-jén mondja fel a HospInvesttel az egri kórház vagyonkezelésére kötött szerződést. A hatvani és a gyöngyösi önkormányzat már felmondta a  HospInvesttel kötött, a helyi kórház működtetéséről szóló szerződést.

MTI

cimkék

hirdetés

Könyveink