hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

Kis idő csak, s hosszabb lesz az élet

Magyar genetikusok fantasztikus felfedezést tettek: a kutatásaik jelenlegi állása szerint sikerült megfejteniük az örök élet titkát – írja lelkesülten a Világgazdaság.

„Napokig alig tudtam aludni – mondta a lapnak Vellai Tibor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Genetikai Tanszékének vezetője. – Egyfolytában azon törtem a fejem, vajon hol hibáztunk, mi nem stimmel. Ha ugyanis minden úgy van, ahogy feltételezzük, annak olyan jelentősége lehet, mint annak idején a DNS felfedezésének. A felismeréseinket pár hónapja publikáltuk tudományos felületeken, fél év múlva már jobban fogjuk látni, mit szól hozzá a tudományos világ. Ezután kísérletek következnek, de tíz év múlva már orvosi eredményekben is kézzel fogható lehet a felfedezésünk. Ami persze egy sor etikai kérdést felvet. De nekünk, kutatóknak nem azon kell gondolkodnunk, hogy mire lehet ezt használni, ez társadalmi döntés kérdése. A mi dolgunk, hogy minél inkább megértsük az öregedési folyamat molekuláris alapjait. A gyógyászati alkalmazás egy újabb lépcsőfok lehet, egy óriási jelentőségű lépés” – olvasható a vg.hu-n.

 „A természet bizonyos szempontból a kutatók előtt jár, az evolúció során ugyanis már létrehozott néhány olyan biológiai rendszert, amit a tudósok halhatatlannak ismernek. Nem is kell nagyon messzire mennünk az elsőhöz: az emberi szervezetben is megtalálható a csíravonal nevű szövettípus, ami az ivarsejteket hozza létre, és amely biológiai értelemben végtelen osztódási potenciállal rendelkezik, vagyis halhatatlan. Ennek a sejtvonalnak egy-egy sejtjét adjuk tovább utódainknak és ezeket találhatjuk meg az elődeinkben is, sőt, ezt követve egészen a közös baktériumősig juthatunk vissza.

Hasonlóan halhatatlan rendszerként tartja számon a tudomány a rákos sejteket is, illetve számos élőlényt, mint például a hidrát és a medúzát. – A mai tudásunk szerint, ha az emberi csíravonalat, a rákos sejtvonalat és ezen állatokat összekötő közös molekuláris elemeket megtaláljuk, akkor megérthetjük, mi okozza az öregedési folyamatot” – magyarázta Vellai Tibor a témáról a közelmúltban a hvg.hu-n közölt áttakintő írásban.

(forrás: vg.hu, HVG)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink