hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Kirúgták Funk Sándort

Felmentették osztályvezetői munkaköréből dr. Funk Sándor addiktológust, majd az Index információi szerint a napokban közölték vele, hogy 2013. július 17-étől felbontják a szerződését. A médiában a különböző szenvedélybetegségekről gyakran nyilatkozó Funk már nyugdíjas, a munkáltató, Nyírő Gyula Kórház is erre hivatkozva mondta fel a szerződését.

“Meglepő, hogy egy olyan osztályon, ahol legalább két orvos állás betöltetlen, és van olyan kollégám, aki gyesen van, nemhogy felbontották a szerződésem, de jelezték, hogy az elkövetkező hét hónapban az emberhiány ellenére sem kérnek a munkámból”, nyilatkozta az Indexnek Funk, aki szerint meglepő, hogy a szokásos négy hónap helyett több mint hét hónapra mentették fel a munkavégzés alól.

Funk Sándor gyakran jelenik meg tévékben és az újságokban, ha szenvedélybetegségekről, vagy éppen drogpolitikáról van szó. Legutóbb az Indexnek nyilatkozott a pénznyerőgépek működtetését betiltó törvény elfogadása kapcsán.

(forrás: Index)
hirdetés

Könyveink