hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

 

Kínai és orosz vakcinamintát is kaphat Magyarország

Egy kínai gyártótól kaphat vakcinamintát Magyarország bevizsgálásra, jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára. Orosz minta is érkezik.

Menczer Tamás a Facebookon megosztott videóban úgy fogalmazott, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter irányítása mellett közel járnak ahhoz, hogy az ország hozzájusson a vakcinamintához.

"Ez óriási lépés lenne, hiszen egy potenciális koronavírus-vakcinát vizsgálhatnának magyar szakemberek" hangsúlyozta, hozzátéve, ezzel Európában az elsők között lenne az ország, "vagy talán mi lennénk az elsők".    Menczer Tamás szerint ugyanakkor tovább folynak a tárgyalások mind a három kínai, valamint az orosz és az izraeli vakcinagyártókkal is.

"És még valami biztos: hogyha keleten előbb találják meg az ellenszert, akkor sem a brüsszeli lobbi, sem a gyógyszermultik lobbija nem akadályozhat meg bennünket abban, hogy a vakcinát Magyarországra hozzuk. A magyar emberek egészsége az első" – mondta az államtitkár.

*

Oroszország decemberben kis mennyiségben elkezdi a koronavírus elleni oltóanyaguk szállítását Magyarországra, hogy be tudják vizsgálni az oltóanyagot –  erről állapodott meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter csütörtökön. Szijjártó Péter –  aki pozitív koronavírus-tesztje miatt jelenleg karanténban van –  egy a Facebook-oldalára feltöltött videóban elmondta, telefonon egyeztetett az egészségügyi miniszterrel, Oroszországban nagy lépésekkel haladnak előre az oltóanyag kutatásában, gyártásában.

Arról állapodtak meg, hogy ebből decemberben Magyarországra szállítanak kis mennyiségben annak érdekében, hogy el tudják végezni a klinikai vizsgálatokat, be tudják vizsgálni az oltóanyagot, és az engedélyezési folyamat utolsó lépéseit is végre tudják hajtani.

Oroszország január második-harmadik hetétől tudja vállalni a nagy mennyiségű szállítást közölte a miniszter. A pontos mennyiség még nem tudható, mivel a vakcinát gyártó üzemek előkészítése még folyamatban van.    Megállapodtak abban is, hogy az engedélyezés tekintetében is együttműködik Magyarország és Oroszország. Ebben a kérdésben pénteken videokonferencián egyeztetnek egymással a két ország tisztifőorvosai  közölte Szijjártó Péter.

A miniszter arról is beszámolt, hogy pénteken vagy hétfőn egy magyar oltóanyaggyártó vállalat is konzultál oroszországi partnerével. Azt mondta, ez a vállalat egyelőre influenza elleni oltóanyagot gyárt, de lehetséges, hogy koronavírus ellenit is elő tudna állítani. Jó lenne, ha nemcsak vásárlásról, hanem a gyártás kihelyezéséről is meg tudnának állapodni jegyezte meg Szijjártó Péter, aki állapotáról azt közölte, jelenleg enyhe tünetei vannak.

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink