hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Kimagasló eredmény - Csúcsot dönthet a Richter

Minden eredménysoron felülmúlta a várakozást a Richter - írja a Cashline jelentésére hivatkozva a Világgazdaság.

"A nettó árbevétel 4 százalékkal, a bruttó fedezet (az értékesítés és a közvetlen költségek különbsége) 12 százalékkal, míg az üzemi eredmény (EBIT) 30 százalékkal lett jobb a piaci várakozásnál (még a Foresttől származó összeg - milestone payment - nélkül is)."

Az elemzés szerint ez nagyrészt az időszak gyenge forintjának köszönhető, amely főként az EU-ba és a FÁK-országokba irányuló export bevételeit növelte, miközben a közvetett költségek során továbbra is szigorú hozzáállás tanúsított a Richter.

Az orosz piaci eladásokban mutatkozott némi visszaesés, ám ez részben a magas bázisnak köszönhető és ezt a hatást ellensúlyozta a FÁK-országok magasabb exportja. Az amerikai értékesítést a volumenek növekedése mellett a profitmegosztási szerződésekből származó - a vártnál egyébként nagyobb - összegek is segítették.

"A gyorsjelentés egészét tekintve az látszik, hogy az időszak csillogó eredményét segítő tényezők ismételt együttállása csak nagyon nehezen valósulhat meg a további negyedévekben. A társaság június végi bejelentése az RGH-896 molekuláról azt sejteti, hogy az originális kutatások jelentős kockázatot hordoznak, ezzel talán még a sztármolekula RGH-188 kapcsán sem feltétlenül kalkulálnak a befektetők."

(forrás: VG Online)
hirdetés

Könyveink