hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Kiegyenlített kistérségi ellátás jöhet létre Óbudán

Az egészségügyi intézményrendszer megújítása során a kormány a kórházak mellett kiemelt hangsúlyt helyez a szakrendelők fejlesztésére, közölte a szaktárca.

Az emberi erőforrások minisztere által meghirdetett új egészségkultúra program eredményességéhez járulnak hozzá az Egészséges Budapest Program (EBP) fejlesztései. 2019 óta az EBP a még gyorsabb és hatékonyabb megvalósítás szakaszába lépett. Ennek nyomán számos kórház és szakrendelő újul meg a lakosság számára is érzékelhető módon a fővárosban és Pest megyében. A kormány korábbi döntése értelmében a Budapest III. kerületi Szent Margit Rendelőintézet komplex eszköz- és infrastrukturális fejlesztéséhez tervezetten több, mint 5 milliárd forinttal járul hozzá, javítva az intézmény orvosiműszer-ellátottságát, valamint tovább növelve az ide érkező betegek elégedettségét és a mielőbbi gyógyulásukat érdemben elősegítő komfortérzetét. Ennek keretében már 2019-ben mintegy 167 millió forint értékben történt orvostechnológiai eszközök és berendezések beszerzése az intézményben, írták.

A fejlesztés részeként az intézmény 2020 augusztusában további, közel kétszázmillió forint értékű orvostechnológiai és informatikai eszközzel, illetve a betegellátáshoz szükséges bútorzattal gyarapodott. A szakrendelő előzetes fejlesztési terve alapján új, modern felszereléssel gazdagodott többek között a bőrgyógyászat, a kardiológia és az urológia, ahol a beszerzett vizsgálati eszközök lehetővé teszik, hogy csökkenjen az egy betegre fordított vizsgálati idő és a várakozási idő. A szemészeti szakrendelés ugyancsak számos fejlett eszközzel bővült, aminek eredményeként a betegek már helyben is igénybe vehetnek olyan vizsgálatokat és kezeléseket, amelyekre az intézményben eddig nem, vagy csak korlátozottan nyílt lehetőségük. A radiológiai szakterület eszközparkja szintén a kor igényeinek megfelelően áll majd rendelkezésre. A több éven keresztüli kormányzati támogatásnak köszönhetően az egynapos sebészeten további műtéttípusok is elvégezhetők lesznek a jövőben. Mivel az intézmény egészségügyi szolgálatatásai közül a fizikoterápiát veszi igénybe a legtöbb páciens, ezért az eszközpark megújítása és az új berendezések beszerzése ezen a területen ugyancsak elengedhetetlen volt.

A komplex fejlesztési koncepció eredményeként a kerületben kiegyenlített kistérségi ellátás jöhet létre. Ez pedig azért bír különös jelentőséggel, hogy a jövőben Óbuda egészségügyi intézményei is maradéktalanul el tudják látni a saját lakosaikat, ne kelljen a betegeknek máshol igénybe venniük az egyes szükséges vizsgálatokat, megkímélve őket az indokolatlan utazási idő- és anyagi ráfordítástól – olvasható a tárca közleményében.

(forrás: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Országos Sajtószolgálat)

cimkék

hirdetés

Könyveink