hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Kiállnak a Margit kórház főigazgatója mellett

Petícióval állnak ki a Szent Margit kórház dolgozói a főigazgató mellett. A Népszava szerint az ívet néhány óra alatt az állomány negyede írta alá.

A dolgozók a petícióban azt írták: „Megdöbbenéssel tapasztaljuk, hogy a számunkra fontos munkahelyünket politikai csatározás színterévé teszik olyan emberek, akik egyéni sérelmeiket vagy politikai érdekeiket előbbre valónak tartják, mint a kórház egységét és működőképességének megőrzését. Fontosnak tartjuk, hogy kiálljunk a Szent Margit Kórház egységéért és a közösen elért eredményeink megvédéséért… Arra kérjük a politikai pártok helyi és országos képviselőit , valamint az itt élő polgárokat és a kórház valamennyi dolgozóját, ne engedjék, hogy az intézmény politikai hadszíntérré, hatalmi harcok eszközévé váljon.”

Az intézmény egyik főorvosától a Népszava megtudta: a péntek reggel néhány óra alatt több mint 130-an írták alá a petíciót a kórházban munkára jelentkező mintegy 200 dolgozó közül, és a szignók azóta csak gyűlnek. Több tucatnyian ugyan a petíció tartalmával egyetértettek, de nem kívántak az aláírásgyűjtésben részt venni. Szerintük ugyanis nem a nyilatkozat aláírásával, hanem a mindennapi munkájukkal és együttműködésükkel igazolják lojalitásukat – tette hozzá főorvos, aki az akció egyik kezdeményezője.

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink