hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Kiakadtak a háziorvosok, nem akarnak ügyelni (Bővítve!)

Veszprém egészségügyért felelős alpolgármestere szerint 49 háziorvos nem tartja megfelelőnek a megyei kórházban a feltételeket, ezért nem hajlandó részt venni a központi ügyeleti rendszerben. Az ÁNTSZ szerint zavartalan az ellátás.

A Csolnoky Ferenc kórházban félmilliárd forintos, EU-forrásból finanszírozott beruházással készült el az új sürgősségi részleg – mondta Némedi Lajos. Az alpolgármester szerint itt kellene működnie szeptember elsejétől a központi ügyeleti rendszernek, melybe a háziorvosi szolgálat is integrálódott volna.

Némedi szerint az alapellátásban részt vevő 49 orvos beadványt fogalmazott meg, miszerint az orvosszakmai feltételek nem biztosítottak az ügyelet ellátásához a kórházban; képviseletükkel pedig egy ügyvédi irodát bíztak meg. Az alpolgármester hozzátette, a megoldás érdekében az önkormányzat tárgyalásokat kezdett az ügyvédi irodával és a kórházzal.

Rácz Jenő, a megyei kórház főigazgatója azt mondta, a város támogatta a sürgősségi osztály létrejöttét erkölcsileg és anyagilag is, a megállapodásban pedig az szerepel, hogy a projekt befejező szakaszában a központi ügyelet beköltözik a kórházba. A beruházást átvették, tehát minden olyan feltétel adott, ami a működéshez szükséges – mondta a főigazgató, akit az MTI híre alapján a Hírfókusz idéz.

Véleménye szerint nincs miről tárgyalni, hiszen eldöntött tény, hogy a központi ügyelet a kórházban működik tovább, és azt öt évig ott fenn kell tartani. Ha ez nem így lesz, a támogatást vissza kell fizetni, a kórház nem kapja meg az eredeti feltételek szerint a finanszírozást a sürgősségi osztályhoz, és kizárják a többi projektből, ami a veszprémi kórház esetében tízmilliárd forint pályázati forrás elvesztését jelentheti.

Az MTI kereste a háziorvosok képviselőjét, Kovács Róbertet is, de ő nem kívánt nyilatkozni. Későbbi hírük szerint zavartalan a veszprémi központi háziorvosi ügyeleti ellátás a központi ügyelet jelenlegi telephelyén.

Az ÁNTSZ közleménye szerint az alapellátási intézet az illetékes kistérségi népegészségügyi szakigazgatási szervhez fordult, kérve a működési engedélyben a telephely módosítását. Új veszprémi telephelyként a Kórház utca 1. számot jelölték meg, amely a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Nonprofit Zrt. telephelye is. A rendelők helyszíni szemléje befejeződött, a minimumfeltételeknek megfelelnek, a szakdolgozói létszám és a képesítések is megfelelőek, írta az ÁNTSZ. A működési engedély módosítására irányuló eljárás viszont még nem zárult le, mert hiányoznak a háziorvosok által aláírt közreműködői szerződések, tették hozzá.

Amint aláírták a szerződéseket, az ügyelet az új telephelyre költözhet. Addig is a veszprémi központi háziorvosi ügyeleti ellátás – érvényes működési engedély birtokában Veszprémben, a Cserháti lakótelep 1. szám alatti rendelőben zajlik, olvasható a közleményben.

(forrás: Hirfokusz/MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink