hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Kezdődhet a verseny a friss rezidensekért

Február 17-ig pályázhatnak az egészségügyi szolgáltatók leendő rezidenseik bérére, derül ki az ENKK honlapján megjelent közleményből – mintegy 1300 szakorvosjelöltért folyik a verseny.

Az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK) kiírta a pályázatot a 2016. évre kihirdetett fővárosi és megyei szakorvosi keretszámok betöltéséhez szükséges állami támogatás elnyerésére.

Mint emlékezetes a humán tárca minisztere néhány napja hirdette ki egyetemi régiók és részben szakma szerint bontásban a keretszámokat – ennek kitöltésére pályázhatnak azok a szolgáltatók, amelyek idén új szakorvosjelölteket akarnak felvenni.

A kiírásban megjegyzik, hogy a kiemelt szakorvosi szakmák (idegsebészet, plasztikai- és égés-sebészet, honvéd-, katasztrófa- és rendvédelem orvostan) esetében, valamint a kórházi-klinikai gyógyszerészet szakképzés, valamint a házi gyermekorvosi képzés országos keretszámára külön pályázatot fognak kiírni, amit majd  szintén az ENKK honlapján tesznek közzé.

A pályázatok beadási határideje: 2016. február 17. A határidő jogvesztő, a leteltét követően benyújtott pályázatok elfogadására, a késedelem igazolására, vagy méltányossági eljárás lefolytatására nincs mód – írják az enkk.hu-n.

 

hirdetés

Könyveink