hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

220 ezren már kaptak meghívót vastagbélszűrésre

Minden megyében és a fővárosban is elindult a vastagbélszűrési program, március végéig kétezer orvos csatlakozott hozzá – mondta a Magyar Hírlapnak Kásler Miklós.

Már több mint kétszázhúszezren kaptak meghívót a vastagbélszűrési programba – nyilatkozta az emberi erőforrások minisztere. Kifejtette, valamennyi megyében és a fővárosban is elindult a program, március végéig mintegy kétezer orvos csatlakozott hozzá, ezerhatszázharmincnégy háziorvossal együttműködési megállapodást is kötöttek.

Az azóta eltelt rövid idő alatt közel ötvenhétezer páciens mintáját már be is küldték a kémiai laborokba. A tárcavezető szerint ezek közül mintegy háromezer-hétszáz volt a nem negatív, ám ez nem jelenti azt, hogy ennyien rákbetegek lennének, csupán esetükben további vizsgálatra van szükség..

Kitért arra is, március végéig ezerkétszázhatvanhárman már meg is kapták a beutalójukat kolonoszkópiára. Ez is rutinvizsgálat, amely során a vastagbél belső felszínét műszerrel nézik át. Ha az orvos elváltozást talál, azt rögtön el is tudja távolítani, és szövettani vizsgálatra küldi, amelynek eredménye körülbelül két hét alatt elkészül, írja a lap.

hirdetés

Könyveink