hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Két kilós daganat volt a gambiai kislány szájában

Szenegál orvosai nemzetközi egészségügyi szervezetekhez fordultak segítségért, hogy a szomszédos Gambiában élő kislány életét megmentsék. Végül az Egyesült Államokban operálták meg a 12 éves lányt, és a műtét jól sikerült, közölte az MTI alapján a hvg.hu.

Több mint két kilogrammos daganatot operáltak ki egy 12 éves gambiai kislány szájából amerikai sebészek. Azt mondták, ez volt az egyik legnagyobb tumor, amellyel valaha dolguk volt.

A jóindulatú daganat akadályozta Janet Sylvát az evésben és olyannyira megnehezítette légzését, hogy a szakemberek attól féltek, a kislány egy éven belül meghal, ha nem lépnek közbe. Állapota miatt Janet megszakította iskolai tanulmányait, és egy sálat tekert az arca köré, hogy elrejtse a hatalmas daganatot.

"Saját testének foglya volt", mondta David Hoffman Staten Island-i sebész, aki tavaly szerzett tudomást Janet állapotáról, miután a Gambiával szomszédos Szenegál orvosai nemzetközi egészségügyi szervezetekhez fordultak segítségért, hogy a kislány életét megmentsék. Az operációt végül január 16-án végeztek el a New York állambeli North Shore University Hospital vezető plasztikai sebészeként dolgozó Armen Kasabian vezetésével. A 12 órás beavatkozás során nem csupán eltávolították a tumort, hanem újjáépítették a lány állkapcsát a lábából vett csontdarab segítségével.

Az orvosok háromdimenziós képalkotó eljárást alkalmazva készítettek modelleket a páciens szájáról a tumorral együtt, és ezeken gyakoroltak a műtétre. A beavatkozást ingyen végezték el, írja a lap.

(forrás: hvg.hu/MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés