hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Keresik az Év Védőnőjét

A Magyar Védőnők Egyesülete megalakulásának 20. évfordulója alkalmából, 2011-ben alapította meg az Év Védőnője Díjat, amelyet idén öt kategóriában osztanak ki. Az anyukák április 30-ig jelölhetik védőnőiket a hozzájuk kapcsolódó személyes történetekkel.

A kategóriák végső győzteseit a Magyar Védőnők Egyesületének szakmai zsűrije választja ki. A nyerteseket 2017. június 13-án a Védőnők Napja ünnepi rendezvényen köszöntik, melynek helyszíne a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömb.

Az egyesület munkatársai nagyon fontosnak tartják, ezt a hetedik éve tartó elismerést, amellyel a szakmai zsűri kitünteti a legjobbakat. Számos történet igazolja a személyes, és bizalmi kapcsolatot, amely a kismama és védőnője között alakul ki. Az egyik ilyen kedves példa, amikorszívultrahang közben egy várandós anyuka kislánya a védőnővel szeretett volna üzenni a pocakban lévő testvérének, hogy hallja a szívét. De gyakran előfordul az is, hogy a gyerekek saját készítésű rajzokkal készülnek a találkozóra, amely mindig nagyon kedves ajándék a védőnők számára.

A védőnők 102 éve nyújtanak segítséget a legfontosabb életszakaszokban. Jelen vannak mind az egészségügyi alap-, mind a szakellátásban, hasznos tanácsokkal látják el a várandósokat és kisgyermeket nevelőket, dolgoznak az iskolákban, kórházakban, családvédelmi szolgálatoknál.

„A védőnők aktív részesei a családok mindennapjainak. A beérkezett történetek, jelölések alapján szeretnénk bemutatni azt az áldozatos munkát, amelyet a védőnők sokszor nehéz körülmények között végeznek a lakosság egészségének megőrzése érdekében” – mondta el Csordás Ágnes Katalin, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke.

Idén először két felületen is várják a pályázatokat. A MAVE honlapja mellett a jelölést támogató Sudocrem hivatalos magyarországi Facebook oldalán is benevezhetik az anyukák legfőbb segítőjüket.

A jelöléseket beküldők között értékes Sudocrem ajándékcsomagok találnak gazdára.

A jelöltekről szóló rövid leírást az alábbi linken lehet feltölteni, és ugyanitt olvasható a kampány hivatalos felhívása, illetve a további részletek: 

Web:http://www.mave.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/szeretettelsudocrem/?fref=ts

hirdetés

Könyveink