hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Kék fény és kétmilliárd az autistáknak

Az autisták foglalkoztatását segítő programokról beszélt a nyilvánosság előtt kedden a humántárca vezetője.

A kormány két programmal összesen kétmilliárd forintot biztosít az autisták életminőségét javító hálózat kiépítésére, továbbá az autisták és megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának elősegítésére - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az autizmus világnapján Tatán az Esőemberekért Egyesület Szent Gergely Lakóotthonában tartott sajtótájékoztatóján.

Március végétől június végéig lehet jelentkezni egy 1,2 milliárd forintos keretösszegű pályázatra, amelynek célja, hogy infrastrukturális fejlesztések támogatásával járuljon hozzá az aktív korú autisták, valamint a más, megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztathatóságának növekedéséhez. A miniszter hozzátette, február elsejétől április végéig tart egy 800 millió forintos keretösszegű szakmai tanácsadó projekt, amely az autizmussal élőket készíti fel a munkavállalásra és az önállóságra, valamint erősíti az autizmussal élők integrációjának elfogadását.

Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár ismertette, hogy a pályázat segítségével várhatóan 300-400 autista és megváltozott munkaképességű fogyatékos ember foglalkoztatását tudják biztosítani. A pályázatot 50 és 100 milliós forintos pályázható összegekkel írták ki. A kisebb értékhatárnál a létszám 40 százalékában öt évig autista embereket kell foglalkoztatni, 18 hónapig pedig megváltozott munkaképességűeknek kell munkát biztosítani. A 100 milliós értékhatárnál mindkét fogyatékossági csoport foglalkoztatását öt évre kell garantálni.

Az autizmus világnapját minden évben április 2-án rendezik meg, ekkor számos középületet világítanak meg kék színnel, így Magyarországon az Országház kupolája és a tatai vár is kékbe borul, csakúgy, mint a londoni Big Ben, a párizsi Eiffel-torony és a római Colosseum.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink