hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Kásler Miklós az oltóanyagok hatásvizsgálatáról

A Sinopharm vakcinával történt átoltás szélesebb spektrumú védelmet biztosít, mint az összes többi vakcina – mondta Kásler Miklós miniszter.

Cáfolhatatlan kutatási eredményekkel tudjuk bizonyítani azt, hogy az oltás rendkívül fontos, életet ment – mondta Kásler Miklós. Az Emmi minisztere az oltóanyagok hatásvizsgálatáról az Életközelben videóinterjúban beszélt, és elmondta, hogy az idei év elején elindult oltóanyag vizsgálat bebizonyította, hogy a Magyarországon alkalmazott mindegyik vizsgált vakcina hatékony.

A tárcavezető elmondta, hogy 2021. január 22. és június 10. között 3,7 millió embert oltottak be, akiknek az adatait feldolgozták. Ennek alapján azt lehet mondani, hogy a fertőzés ellen Magyarországon használt vakcinák 69 és 88 százalék között megvédték az embereket.

A halálozás megelőzésében még magasabb hatékonyságot mutattak fel, mindegyik vakcina átlagosan 88 és 98 százalék közötti mértékben megelőzte a betegség súlyossá válását, illetve a betegeink elvesztését. Vakcinációval kb. 9500 emberi életet lehetett megmenteni ebben az időszakban és az érintetteknek majdnem a felét a két keleti vakcina beadása mentette meg – emelte ki. A keleti vakcinák iránti bizalom jelentősen javult a világban, amit igazol, hogy az Egyesült Államok is lehetővé tette a Sinopharmmal oltott emberek amerikai beutazását – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy a vakcinák által kifejtett immunitás megfelelő-e, Kásler Miklós elmondta, hogy a májusban kezdeményezett magyar kutatás alapján mindegyik vakcina esetében a sejtes immunitás is és a humorális immunitás is, tehát az ellenanyagszint-növekedés is kimutatható. A két komponens egymással bizonyos mértékig korrelál, de nem felel meg az egyik a másiknak, a kettőt együttesen kell értelmezni – hangsúlyozta a miniszter. Az ellenanyagszint paraméterei vagy a celluláris immunitás adatai önmagukban nem bizonyítják a védettséget. Kiemelte, hogy egy korábbi – a tárcától független – hosszú kampányban bizonyos ellenanyag méréseket végeztek.

Ki lehet jelenteni, hogy az oltások után az ellenanyag szintje növekszik, vakcinánként különböző mértékben. Jellemző, hogy elsősorban az mRNS alapú vakcináknál, tehát a Pfizer és Moderna estében az ellenanyagszint emelkedése gyors, viszont gyors a csökkenése is. Ezzel szemben a vektor alapú vakcinák, tehát az AstraZeneca, Szputnyik és az inaktivált vírust tartalmazó Sinopharm esetében ez az emelkedés hosszabb időn keresztül tart.

A miniszter azt is megjegyezte, hogy az AstraZeneca második oltása után az ellenanyag szint csökken, amiből az következik, hogy az AstraZenecaval további oltásokat elvégezni nem célszerű. Az Emmi tárcavezetője kiemelte, hogy a Sinopharm vakcinával történt átoltás szélesebb spektrumú védelmet biztosít, mint az összes többi vakcina.

A teljes immunitás vizsgálata során bebizonyosodott az, hogy minden életkorcsoportban jelentősen csökken az idő múlásával az immunválasz, ezért fontos a harmadik oltás felvétele. A krónikus betegségekben szenvedők koronavírus kitettsége kapcsán a miniszter arról számolt be, hogy az eredmények alapján a koronavírus fertőzés halálozására elsősorban a cukorbetegség jelent rendkívüli rizikót. Magyarországon az emberek 8 százaléka szenved cukorbetegségben, ugyanakkor az elhalálozottak harminchárom százaléka volt cukorbeteg – részletezte a miniszter.

De nemcsak cukorbetegek, hanem más a krónikus betegségekben szenvedők, – a krónikus tüdőbetegeket vagy szív dekompenzáltak is – kitettebbek a koronavírus fertőzésnek. Ezért nagyon lényeges az, hogy 2018-ban a magyar kormány elfogadta az öt nemzeti egészségügyi programot, ami pontosan ezeknek a betegségcsoportoknak a komplex prevencióját, diagnosztikáját, terápiáját, kutatási lehetőségeit és oktatását tűzték napirendre – emelte ki a miniszter.

A hatodik nemzeti program, a Nemzeti Infektológiai Program éppen azért jött létre, hogy ha ismétlődnek a bakteriális vagy vírusfertőzések – akár pandémia formájában – arra is megfelelően fel legyen készülve az ország. Az interjú végén a kutatási eredményeket összegezve Kásler Miklós miniszter elmondta, hogy az adatok igazolják azokat a döntéseket, amit az oltási stratégiánál, ezeknek az adatoknak és tényeknek a hiányában is, az eddigi orvosi judíciumok alapján meghoztak.

hirdetés

Könyveink