2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Kanyaró: karantén Ukrajnában

Az európai járványügyi központ (ECDC) legfrissebb közlése szerint 2018-ban 21 kanyarós esetet jelentettek Magyarországról és már 2019-ben is volt egy megbetegedés.

Igaz, összehasonlítva a többi európai országgal ez nem nagy szám, hiszen a kontinensen tavaly csaknem 13 ezer fertőzést regisztráltak, és 35 halálesetet is feljegyeztek, közli a Weborvos.

Az Európai Unióban a legtöbb kanyarós esetet Romániából (5376) Franciaországból (2 902), Olaszországból (2 427) és Görögországból (2 290) jelentették. Ugyanezekben az országokban 35 halálos áldozata is volt a kórnak: Romániában 22, Olaszországban 8, Franciaországban 3 és Görögországban 2. Az unió szomszédságában is tombol a kanyaró: Ukrajnában csak tavaly több mint 54 ezer esetet jelentettek be, köztük 16 halálesetet, és már az idén az év elején több mint 2 ezer megbetegedést regisztráltak, amelyek közül egy halállal végződött.

Karantént hirdettek és tanítási szünetet rendeltek el hétfőtől egy hétre a nyugat-ukrajnai Luck és az ország déli részében lévő Odessza összes iskolájában, elsősorban a kanyarós megbetegedések továbbra is növekvő száma miatt, miközben influenza és más felső légúti betegségek is terjednek az oktatási intézményekben, adta hírül az Ukrajinszka Pravda hírportál alapján az MTI. Zinovija Lescsenko, a lucki városi tanács oktatási osztályának vezetője a 112 Ukrajina hírtelevízióban elmondta, hogy megelőző intézkedésként vezették be a karantént a város mind a 27 iskolájában január 21-ig, hogy a gyerekek ne adják tovább egymásnak a fertőzéseket. Elhangzott, hogy Luckban már több mint 200 iskolás betegedett meg kanyaróban, számos gyermek nincs beoltva a vírus ellen, ráadásul a városban az influenza "súlyosabb formája" is megjelent. Az orvosok abban bíznak, hogy a karantén nemcsak megállítja a fertőzések további terjedését, de egyúttal időt biztosít a szülőknek arra is, hogy beoltassák gyermekeiket. Arra biztatják őket, hogy ne csak a kanyaró elleni vakcinát, hanem más védőoltásokat is adassanak be a gyerekeknek.

Az óvodák viszont mindkét városban a szokásos rendben nyitva tartanak.

A Szevodnya című ukrán lap internetes oldalán hétfőn közölt adat szerint tavaly Ukrajnában mintegy 54,5 ezren betegedtek meg kanyaróban, és 16-an haltak bele a betegség szövődményeibe. Idén már több mint kétezer új kanyarós megbetegedést regisztráltak és további két halálesetet: egy kétéves gyermek és egy 49 éves férfi halt bele a betegségbe.

Az ukrán egészségügyi minisztérium adatai alapján 2018. október 1. és 2019. január 7. között országosan 13-an haltak bele az influenza okozta szövődményekbe. Országosan csaknem 2,44 millióan betegedtek meg ez idő alatt influenza vagy más felső légúti fertőzés következtében.

(forrás: WebOrvos, MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink