hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Júniusig 71,5 milliárdnyi tartozás

A kórházak adósságbevallásának első gyorsösszesítése alapján, június végéig az intézményeknek 71,5 milliárd forintnyi kifizetetlen számlájuk van, ebből 33,3 milliárd már lejárt tartozás – írja a Népszabadság. Az MR1 Kossuth rádió információi szerint az adatok még nem véglegesek, mert néhány kórházat hiánypótlásra kértek.

A lap szerint reálisan 38,2 milliárd forint megfizetésére van esély. A Pécsi Egyetem nehéz helyzetéről a napokban a MedicalOnline is beszámolt - a mostani lista élén ismét a pécsi intézmény áll, mivel 5,8 milliárd forintos tartozásából 4,5 milliárd forint lejárt. Második helyezett az ismét Honvédkórházzá keresztelt Állami Egészségügyi Központ, amelynek 5,7 milliárdos tartozásából több mint 4 milliárd lejárt. Dobogós helyen van a Szegedi Klinika, a maga 4,6 milliárdos kiegyenlítetlen számlájával, amelyből 2,6 milliárd a lejárt tartozás. Az adós kórházak teljes toplistája itt olvasható!

A rádiónak nyilatkozott a Fejér megyei Szent György Kórház igazgatója, aki az 1,9 milliárdos adósságért a teljesítmény volumenkorlátot okolja. Mint Szabó László elmondta, évente 10-13 ezer beteg után nem fizet a biztosító.

A fővárosi Dél-Pesti Kórház az egyike azon intézményeknek, akiknek nincsenek elmaradásaik. A Kossuth rádiónak Gerő Gábor főigazgató azt mondta, hogy szigorú gazdálkodásuknak és jó ellenőrző rendszerüknek köszönhető a pozitív mérleg. Hozzátette, nem tartaná igazságosnak, ha csak azok az intézmények kapnának állami segítséget, amelyeknek van tartozásuk.

 

Megszólalt a minisztérium

Szócska Miklós a sajtóinformációkra reagálva közölte: jövő kedden, az egészségügyért felelős államtitkárság és az öt érintett szakmai szervezet egyeztetését követően hozzák nyilvánosságra hivatalosan a kórházak adósságállományát.

Az államtitkár megerősítette, az intézmények lejárt tartozása összesen megközelítőleg 37 milliárd forintot tesz ki.

(forrás: Népszabadság , MR1 - Kossuth Rádió, MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink