hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Jön a népegészségügyi mozgósítás

Az egészségügy megújulásra képes ágazat, amelybe érdemes befektetni - mondta Szócska Miklós a KDNP szakbizottságainak budapesti konferenciáján, írja az MTI.

Az egészségügyi államtitkár azt mondta: amikor átvették az irányítást a kórházi szektor finanszírozásából egyhavi összeg hiányzott, "iszonyú adósságspirálban" voltak az intézmények, és nem volt következetes egészségpolitika. Felidézve az eddigi kormányzati intézkedéseket kiemelte, hogy népegészségügyi termékadót vezettek be, ma már zárt tereken tilos a dohányzás, és állami kézbe vették az egészségügyi intézményeket, hogy elősegítsék a kapacitásszabályozást, a transzparens gazdálkodást. Egymilliárd forintot spóroltak azzal, hogy több mint 40 kórháznak közösen vásárolták a földgázt, és másfél-kétmilliárd forintot takarítanak majd meg azon, hogy 110 kórháznak közösen veszik az áramot.

Nagy feladatok vannak még ugyanakkor a népegészségügyi mozgósítás területén - jelezte Szócska Miklós, aki rámutatott: ennek megszervezése a következő félév feladata. Kitért arra is, hogy a cigaretta és az alkohol jövedéki adójából várhatóan folytatni tudják majd a béremeléseket. A költségvetés elfogadása után indulnak a tárgyalások - jelezte, és emlékeztetett arra, hogy idén 30 milliárd forintból 90 ezer egészségügyi dolgozó bérét tudták emelni.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink