hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Jobbak a többlethalálozási adatok, mint eddig hittük

A Növekedés.hu számol be arról a friss hazai kutatásról, amely szerint a 65 év felettiek, a férfiak és az észak-magyarországiak vannak nagyobb veszélyben.

Valamivel kedvezőbbek a koronavírus többlethalálozási adatok egy tudományos igényű kutatás szerint – derült ki  a Magyar Közgazdasági Társaság Demográfiai Szakosztálya által szervezett, a „Pandémia, többlethalandóság” című online tanácskozáson, amelyről a Növekedés.hu tudósít.

Sok tényező befolyásolja a pandémia okozta halálozási számot, amelyek közül soknak a hatását nehéz számszerűsíteni. Nehéz például megmondani, hogy egy adott haláleset a fertőzés, vagy valami ahhoz kapcsolódó más tényező miatt következett be.

Az is kérdéses,  hogy mekkora a közvetett hatások, tehát az elmaradt orvosi vizsgálatok, kezelések következtében bekövetkezett halálesetek száma – mondta a rendezvény előadója, Tóth G. Csaba, a KRTK Közgazdaságtudományi Intézet tudományos munkatársa. 

A többlethalandóság a tényleges halandóság és a becsült halandóság különbözetét jelenti. Ebben benne van a közvetlen covid-halál, a közvetett negatív hatás, rossz egészségügyi állapot, orvosi találkozások, stb. Ezen kívül benne vannak az olyan hatások, amelyek javítják a halandóságot, például kevesebb baleset. Jelentős tényező még az influenza következtében bekövetkező elhalálozás, amely szintén torzítja az adatokat. 

De ha a többlet halandóságot vizsgáljuk, akkor arra kell választ adni, hogy a fentiek figyelembe vételével előzetesen becsült halandóságnál mennyivel nagyobb a tényleges halandóság. 

A fenti alapelvek alapján elkészült becslés azt mutatja, hogy a 2020 márciusa és 2021 szeptembere között eltelt másfél évben 28 410 fő volt a koronavírus járvány miatti többlet halálozás.

Az időbeli eloszlást vizsgálva azt látjuk, hogy a második hullám idején, a 2020-as év 35. és 2021 3. hete között romlottak az adatok, amikor 15 221 ember veszítette életét. Illetve a harmadik hullám alatt, 2021-ben a 8. és 28. hét között szintén, amikor 13 443 emberrel több veszítette életét, mintha nem lett volna járvány.

Érdekes, hogy a tavalyi év 4. és 7. hete között 483-mal kevesebb élet veszett el, mint arra előzetesen számítani lehetett volna. 

Korcsoportokra bontva azt látjuk, hogy a legveszélyeztetettebb, 65 év feletti korosztály messzemenően túlreprezentált a haláleseteket tekintve, hiszen az összes haláleset (77 százalék) ebben a korosztályban volt.

A régiók összevetése azt mutatja, hogy a legalacsonyabb a többlethalandóság Közép-Magyarországon, a legmagasabb pedig Észak-Magyarországon és Nyugat-Dunántúlon mérhető. Az előbbi régióban a rosszabb egészségi állapot és a fejletlenebb egészségügyi infrastruktúra magyarázza az adatokat, az utóbbiban pedig a nagyobb átfertőzöttség. 

Összességében nemzetközi összehasonlításban a magyar adatok azt mutatják, hogy a magyar többlethalandóság jóval kedvezőbb, mint a hivatalos statisztika. Az utóbbiban ugyanis az uniós list élén állunk, az előbbiben viszont a hetedikek vagyunk.

(forrás: Növekedés.hu)
hirdetés

Könyveink